Magyar Narancs: Felidézné az első bartókos élményeit?
Alexander Balanescu: Egy kis ideig zongorázni tanultam, s akkoriban játszottam a Mikrokozmosz gyönyörű darabjaiból is. Később az Arditti Quartettel jó párszor előadtuk a 3. és a 4. Vonósnégyest, aztán tanulmányoztam a Hegedű-szóló-szonátát és azokat a hegedű-duókat is, amelyekből most a Misivel játszunk.
MN: Készített Bartókból lemezfelvételt?
AB: Lemezre nem, csak rádió számára.
MN: Kihívást jelent-e egy klasszikus képzettségű hegedűsnek folkzenekarral játszani?
AB: Mióta a hetvenes évek közepén befejeztem a tanulmányaimat, az az egyik célkitűzésem, hogy kiszabaduljak a klasszikus zene béklyójából. Amikor zenét írok, engem rendkívül inspirál a folkzene. A Muzsikással évek óta jó barátságban vagyunk, már korábban is felmerült, hogy csináljunk valamit közösen. Ez a Bartók-projekt lett a vége, bár azt hiszem, csak a kezdet. Sokat kell még tanulnom tőlük, mint ahogy már eddig is sokat tanultam Misitől.
MN: Hogy áll a helyzet egynapi próba után?
AB: Nagyon izgatott vagyok. Amit el szeretnénk érni, az egy olyan interpretáció, amely az eredeti forráshoz közelít, ugyanakkor időnként a Misi is megindul az én "térfelem" (a különféle értelmezési, előadási módokra utal - a szerk.) felé, s valahol félúton találkozunk. Azt szeretnénk, ha minél kifejezőbb lenne ez a zene, megőrizve a táncos eredetét a lassú részeknél is. Játszunk egy csodálatos darabot Bánkódás címmel, az egészen úgy hangzik, mint egy lassú csárdás. Ez egy teljesen új megközelítési mód.
MN: A romániai gyökerei szerepet játszottak a felkérés elfogadásában?
AB: Nagyon is. Ahogy öregszem, egyre inkább szeretnék visszatérni ahhoz a zenei környezethez, amelyben felnőttem, és egyre többet merítek is belőle más és más elképzeléssel a hangzásról, a szerkezetről, a kifejezésmódról. Úgy érzem, a vonós hangszerek állnak a legközelebb az emberi hanghoz. Ahogy a légzéssel a beszéd, úgy formálható a vonóval emberi hang. Valójában beszélni próbálok a hegedűvel. Nemcsak énekelni, beszélni is. Nem gondolom, hogy mindig olyan hangzást kéne teremtenem, amit gyönyörűnek tartanak. Fontosabb a kifejezőerő, még ha csúfnak tűnik is.
MN: Nem oly rég az arab Rabih Abou-Khalillal készített lemezt. Elképzelhető, hogy a klasszikus zenészek közül lassacskán áttér a folkzenészek közé?
AB: Nem. De ezek a kategóriák nekem mesterségesnek tűnnek. Inkább a közös területek izgatnak, amelyek nem tartoznak kimondottan sem a klasszikus zenéhez, sem a folkhoz, sem a dzsesszhez vagy a popzenéhez. A Balanescu Quartetben sokféle hatás érvényesül, ebből szeretnénk valami egyénit létrehozni, a nehézségek árán is. A kritikusok és a kiadók ugyanis jobban szeretik mereven elkülöníteni a klasszikust a poptól és így tovább. Én olyan zenét képzelek el, amely az egyik területről elindulva a korlátokon keresztül képes átlépni egy másikba. De azt nem tudom elképzelni, hogy folkzenésszé váljak. Olyan sok nagyszerű folkzenész van, akiknél nem lehetek jobb. Azt szeretném, hogy hassanak rám, s hogy tanulhassak tőlük.
MN: A következő albumától mit várhatunk?
AB: Egyre többet dolgozom komputerrel, az élő hangszereket hangmintákkal kombinálva. És nagyon érdekel a szöveges zene; ezekkel próbálom gazdagítani a zenénket, ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a kvartettem is bővülni fog szimfonikus elemekkel. Remélhetőleg így létrejön valami új.
m. l. t.
