Elektro és techno, trance és grime, soul és dzsessz - sőt az alábbiakban még némi folk is szóba kerül.
Justice
A két pajkos francia, Gaspard Augé és Xavier de Rosnay még 2003-ban formázta át a közben Simian Mobile Discóvá avanzsáló Simian Never Be Alone-t a maga sajátos képére: az új nyerő formula ("We Are Your Friend" stb.) olyannyira bejött, hogy a rosszcsont duó azóta sem bírt letérni a siker hype-pal sűrűn telehintett ösvényéről. Rendes mindenevőként kezdhették pályafutásukat, erre utal, hogy jelmondatukat ("Et Justice Pour Tous" - eredetileg: "...And Justice For All"), sőt még a nevüket is a Metallicától (!) kölcsönözték, s repertoárjukból azóta sem hiányozhatnak a metál legbombasztikusabb korszakait idéző zenei és egyéb teátrális gesztusok. Az a legkevesebb, hogy egy bazi nagy világító kereszt tövében szoktak akciózni, ráadásul a szintetizátorral elkövetett hajmeresztő rockriffek tekintetében sem állnak roszszul. Amit viszont egyszer kitaláltak, ahhoz konzekvensen ragaszkodnak: a látszólagos léha nyegleség (ami a popzene egyik legősibb póza) és mellesleg zenei pályafutásuk bőven hozott a konyhára rajongókat és gyűlölködőket, s vannak, akik félreértve a produkció lényegét, éppen a külsődleges jegyeket meg a médiacirkuszt utálják, pedig anélkül nem lenne a Justice a Justice. Azért ne ragadjunk le pusztán itt, elvégre a zenéjük is megér legalább egy (mondjuk fekete) misét: elképesztő alapossággal és egy bogárcsonkító, szadista kisgyerek lelkesedésével építik le és rontják el a kezük ügyébe kerülő, bevált zenei formákat, hogy a nép annál nagyobb lelkesedéssel őrjöngjön, rázzon és headbangeljen az eredményre. Nagyjából a funk-, a diszkóhagyomány, no meg a new wave a kiindulópont, azután jönnek a betegre kompreszszált hangok, a már megénekelt álrock-stilizációk, meg az obligát fekete zaj, de a burkon így is átsejlik az egészséges, táncra hívó ősgroove. A Daft Punk flitteres szkafanderéből előbújt, francia gyökerű, de korántsem csak általuk kultivált új elektromozgalom egyik zászlóvivője kétségtelenül a Justice, amely mind "élőben" (értsd: live actként), mind a dj-pult mögött maradandót alkot - a Szigeten előbbi minőségükben találkozhatunk velük. (Master Card Party Aréna, augusztus 17., 22.00)
Róisín Murphy
Az ír születésű, már ifjúkorában is nonkonformista (leendő) díva nevét a Molokóban eltöltött majd egy évtized alatt ismerte meg a világ. Sorra következő albumaik mind nagyobb sikert arattak (azért engedtessék meg annyi szubjektív megjegyzés, hogy közülük a legjobb mégiscsak az első, 1995-ös Do You Like My Tight Sweaters?), mi több, egy idő után már az ő (mondjuk jelentősen átkevert) számaik dőltek a csapból és a jelentősebb diszkók hangfalaiból is. Csakhogy éppen ez lett a jól bevált Mark Brydon-Róisín Murphy duó vége is: mind a romantikus, mind a munkakapcsolat megszakadt közöttük, s az egzotikusan ír/kelta keresztnevű Murphy kisasszony új inspirációk és munkatársak után nézett. Már első próbálkozásra sem bírt hibázni: 2005-ös izgalmas szólólemezéhez, a Ruby Blue-hoz Matthew Herbertet találta meg, s a szabálytalanul dívás Róisín-hang meg a legszebb herberti hagyományokat követő hangkulissza nyerő elegynek bizonyult. Murphy azonban nem Murphy lenne, ha kitartott volna egyféle zenei formánál - tavalyi, Overpowered című, látszólag poposabb és egyben meglehetős sikert aratott albumát már egészen más alkotóközösséggel hozta tető alá.
Az Overpowered a Herbert-féle dekonstruktív, mégis behízelgő tech/soul/dzsessz elegy helyett sokkal direktebb, "trendibb", mégis vállalhatóan igényes zenébe csomagolja Róisín kisasszony sajátos, jól felismerhető és többnyire szórakoztató verselményeit. Neves szakemberek szállították a nyersanyagot: a Bugz In The Attic kollektívából ismerős Seiji vitte a prímet, de Andy Cato (Groove Armada), a néhai All Seeing I duó vagy a legendás Jimmy Douglass is szerepel a szerzők/producerek között, ráadásul van annyi kakaó az új nyersanyagban, hogy kitartson egy egész estéig - pláne, ha még a Ruby Blue anyagából is válogat hozzá. Tavaly ősszel az egyik zenész csuklótörése miatt maradt el a koncert, reméljük, idén semmiféle baleset nem zavarja meg a várható jó kétórás műélvezetet. (Nagyszínpad, augusztus 16., 18.00)
Modeselektor
A kortárs elektronikus tánczene egyik alapformációját még az előző évtized elején hozta tető alá két egzotikus figura, Gernot Bronsert és a perzsa származású Sebastian Szary - hol máshol, mint Berlinben. 1992 körül Sebastian még illegális partikon játszott savas tánczenét, majd már egyesült erővel, s immáron Fundamental Knowledge néven láttak hozzá a közös zenecsináláshoz. Új és véglegesnek tűnő nevüket 1996 táján kölcsönözték egy Roland analóg effektegységtől - azóta is a zenéjükhöz mérhető fontossággal kezelik a szükséges kütyüket: jellemző, hogy számaikat saját fejlesztésű szoftverrel készítik el.
A 2000-es év döntő fontosságú volt számukra: ekkor találkoztak a szintén berlini tech/elektro legendával, Ellen Alliennel, s hozták tető alá máig is működő kiadójukat, a Bpitch Controlt. Gyümölcsöző kollegiális kapcsolatokban sem volt hiány: régóta tart együttműködésük a Pfanderei nevű vj-kollektívával, az Apparattal Moderat néven hoztak létre közös projektet, s gyorsan egymásra találtak a Rhythm & Soundból ismerős Paul St Hilaire-rel is. Ahogy jöttek egyedi, az elektronikus zenei színtéren fellelhető választékot jó ízléssel ötvöző megjelenéseik, úgy nőtt a rajongók száma - közöttük tán a legfontosabb a Radiohead-főnök Thom Yorke, aki többször is kedvenc formációjának nevezte őket, s egy szám erejéig (The White Flash) hozzá is tette a magáét a tavalyi Modeselektor-lemezhez (Happy Birthday!). Márpedig abban (s az első, Hello Mom! címűben pláne) aligha találunk bármily hibát: a korábbi, ihletet adó források (techno, elektro, acid és minimal house) mellett egyre inkább anyanyelvi szinten használják a súlyosabb, basszusalapú tánczenéket, a grime-ot, s legújabban a dubstepet is. Mindazonáltal olyan megejtő modorban kenik egymásra a rétegeket, s paszszítanak egymáshoz technoid lüktetést, elektrokattogást, vastagon puffanó basszust, vad savazást és a bpm-skálán táncoló ütemeket, hogy szinte lélegzethez sem jut az ember. S akkor még nem is szóltunk a vokalistákról - a már említettek mellett a Maximo Park, a Puppetmastaz és a TTC kollektíva is odatette magát - talán némelyikük még el is jön a tavaly dj-ként már a magyar közönségnek is bemutatkozó (mi az, hogy!) Modeselektor élő fellépésére. (A38 Színpad, augusztus 14., 23.00)
Kraak and Smaak
A mindig érdekes holland zenecsinálók közül is kirí, mégpedig jó értelemben a Kraak and Smaak formáció - elvégre ők gyártják mostanában tán a leggusztusosabb, legpattogósabb funkos brékeket, s egyszerre fülbemászó és táncra ingerlő felvételeiket nemcsak a partizók, de a koncertjárók is bízvást élvezhetik. Kraak and Smaakék általában rendes klubzenekari formációban lépnek színpadra: az amúgy stúdiómágus trióként startoló kollektíva menet közben igazi élő, bomba funk-soul produkcióvá nőtte ki magát, s ehhez csupán néhány hangszeres előadót kellett bevenni a csapatba. Ott van mindjárt a dobos-énekes Ro Krom - precíz, mint a gép, miközben birtokában van az igazi kincs, a jó soulénekesekre oly jellemző, finoman reszelős orgánum. S akkor még nem is beszéltünk a lenyűgözően egzotikus megjelenésű, hollóhajú énekesnőről, Rose-ról, aki nem csupán hangjával fogja meg a publikumot. A klasszikus rhythm & blues, funk-, soul-, boogalooelemekből építkező K&S-produkció persze élőben is rendre megkapja a maga breakbeat és deep house alapjait, csak a stúdióval ellentétben itt egy hús-vér, élő ritmusszekciótól. S igazán van miből válogatni: folyamatosan termelik az EP-ket, maxikat, s az utóbbi három évben két kiváló albumuk is kijött (Boogie Angst, 2005; Plastic People, 2008) - ha csak ezek számait képzeljük el színpadra állítva, máris felizzik lábunk alatt a parketta. (Converse Wan2 Színpad, augusztus 14., 23.00)
És még...
S akinek ennyi sem volna elég, tudunk még többet is javasolni. Játszik például a Szigeten a Delinquent Habits (Converse Wan2 Színpad, augusztus 13., 23.00), a Cypress Hill által kitaposott ösvényeken haladó chicano hiphop másik kultzenekara - tetszenek tudni, nekik volt az a rádiók által ma is kedvtelve játszott számuk (Tres Delinquentes), mely a magyarul a "Ne hagyd el soha azt, ki téged szívből imád" sorral elhíresült régi tangó dallamára épül. Sztárdídzséből sem lesz hiány: a drum & bass rajongói alá Chase & Status, T.C. (MC Jakesszel megerősítve) és DJ Bailey rakja a törteket (Mastercard Party Aréna, augusztus 13., 22.00), de jön hozzánk az oly sokszor méltatott, elnyűhetetlen technolegenda, Carl Cox (uo., augusztus 15, 22.00), s a szintúgy holland, egykori eurotrance-király Ferry Corsten (uo., augusztus 16., 22.00), akitől tán megtudják az érdeklődők, van-e még kakaó e kissé leharcolt műfajban. A néha producerként, zenecsinálóként is jeleskedő Jack de Marseille személyében korunk egyik legsikeresebb elektro/techno dj-je is tiszteletét teszi a keverőpult mögött, de ha már a francia vonalnál tartunk, ki ne hagyják előtte a szintén francia Vitalic (alias Pascal Arbez) ugyancsak e vonalon bemérhető live actjét (mindkettő uo., augusztus 14., 22.00). Lesznek helyszínek (például a fura nevű Meduza, az EST vagy a Cökxpoön Ambient Sátorkert), melyek programját egy az egyben ajánlanánk kedves olvasóinknak. S bár csak lazán kapcsolódik az elektronikus tánczenei színtérhez, melegen ajánljuk az argentin származású, de Svédországban született gitáros, dalszerző folk/posztfolk énekest, José Gonzálezt (Converse Wan2 Színpad, augusztus 17., 23.00), akinek legutóbbi, zseniális albuma (In Our Nature) hallatán az ember tényleg kedvet kap ahhoz, hogy leüljön ama képzeletbéli tábortűz mellé. Számtalan lemezén saját szerzemények mellett jeles elődök dalait dolgozza fel szintén sajátos stílusban - többek között Kylie, Springsteen, The Knife, Bronski Beat, Joy Division, Massive Attack szerepelnek az áldozatok között: a Knife-tól kölcsönzött Heartbeatst a színes golyós Sony Bravia reklámból ismerheti a publikum (amúgy Gonzálezt meg a Zero 7-nel és Jori Hulkkonennel való kollaborációkból és a Crosses számtalan remixéből is). A dzsesszes/folkos vonalból még a bájos Brisa Rochét (Converse Wan2 Színpad, augusztus 15., 19.30), minden határon túlról pedig a Carcasst (HammerWorld Színpad, augusztus 17., 21.30) ajánlanánk a figyelmükbe - ez utóbbihoz, gondoljuk, a metálos kollégák is hozzáteszik a magukét (és valóban - a szerk.).
