Lemez

Trio Bujdosó: National Amnesia Institute

  • - minek -
  • 2019. november 10.

Zene

Bujdosó János kapcsán illik leszögezni, hogy az egyik legegyedibb hangú, kivételes muzikalitással, zenészi intelligenciával megáldott, remek kompozíciós, improvizációs technikával rendelkező, sokoldalú hazai gitáros. Szerencsére nem aprózza el magát megannyi zenekara között, és időről időre saját triójával is készít lemezt: a frissen kijött National Amnesia Institute sok tekintetben a legjobban sikerült albuma. A mostani felállásban Szerető Dániel technikás, grúvos, Bujdosó virtuóz gitározásához tökéletesen passzoló basszusjátéka és Klausz Ádám precíz dobolása teszi teljessé a hangzást.

A zenekarvezető hozza a témákat, a kompozíciók pedig kellően nagy ívűek ahhoz, hogy legyen idő a kibontásukra. Bujdosó gitárjátéka minden, csak éppen nem hideg és gépies, az érzelmek széles skáláján képes játszani, közben egy percig sem magától értetődő sem az alkotói szándék, s nem azok az alkalmazott zenei technikák. Az album ebből a szempontból nem mindig könnyű hallgatnivaló, viszont annál izgalmasabb és élvezetesebb a befogadás. Példaszerű az a hanyag elegancia is, ahogy az anyanyelvi szinten kezelt stílusokat és zenei hatásokat asszimilálja játékába. Ezúttal határozottabbak a nyersanyagot (jazz, latin és mediterrán zenéket) átértelmező fúziós-progresszív vagy éppen szörf rock (Squeeze Rodolpho) hangsúlyai, ezért is az erőteljesebb, néha torzított-gerjesztett elektromosgitár-hangzás. A megfelelő pillanatban azért előkerül az akusztikus hangszer is, mint az egzotikus tónusú Spring Palace-ban, vagy a bluesos felütésű, ám idővel másfelé kanyarodó The Woman and the Curtainben.

Szerzői kiadás, 2019

 

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.