Bujdosó János kapcsán illik leszögezni, hogy az egyik legegyedibb hangú, kivételes muzikalitással, zenészi intelligenciával megáldott, remek kompozíciós, improvizációs technikával rendelkező, sokoldalú hazai gitáros. Szerencsére nem aprózza el magát megannyi zenekara között, és időről időre saját triójával is készít lemezt: a frissen kijött National Amnesia Institute sok tekintetben a legjobban sikerült albuma. A mostani felállásban Szerető Dániel technikás, grúvos, Bujdosó virtuóz gitározásához tökéletesen passzoló basszusjátéka és Klausz Ádám precíz dobolása teszi teljessé a hangzást.
A zenekarvezető hozza a témákat, a kompozíciók pedig kellően nagy ívűek ahhoz, hogy legyen idő a kibontásukra. Bujdosó gitárjátéka minden, csak éppen nem hideg és gépies, az érzelmek széles skáláján képes játszani, közben egy percig sem magától értetődő sem az alkotói szándék, s nem azok az alkalmazott zenei technikák. Az album ebből a szempontból nem mindig könnyű hallgatnivaló, viszont annál izgalmasabb és élvezetesebb a befogadás. Példaszerű az a hanyag elegancia is, ahogy az anyanyelvi szinten kezelt stílusokat és zenei hatásokat asszimilálja játékába. Ezúttal határozottabbak a nyersanyagot (jazz, latin és mediterrán zenéket) átértelmező fúziós-progresszív vagy éppen szörf rock (Squeeze Rodolpho) hangsúlyai, ezért is az erőteljesebb, néha torzított-gerjesztett elektromosgitár-hangzás. A megfelelő pillanatban azért előkerül az akusztikus hangszer is, mint az egzotikus tónusú Spring Palace-ban, vagy a bluesos felütésű, ám idővel másfelé kanyarodó The Woman and the Curtainben.
Szerzői kiadás, 2019
