A CD-füzetke elején, köszönetnyilvánítások közepette, szerz. jogi apróságok, politikai fogoly- és Greenpeace-infók előtt, boldog 50. születésnapot kíván a U2 David Bowie-nak, akivel szinte egyszerre hozták ki új lemezüket. S mintha csak össze akarnák mérni erejüket, párhuzamos pályán futnak. Itt van először is az a kis kecskeszakáll, amit a divatnak hódolva növesztett Bowie (olyan tőle, mintha Cipollát alakítana) és Bono (az övét bajusz teszi bohém körré, az Edge meg olyan rémes harcsabajuszban feszít, hogy elmehetne főrendőrnek Budapesten). Aztán, persze, az Internet. Emlékszünk még, Telling Lies című számát kizárólag itt (vagyis a megfelelő géppel rendelkezők számára ingyen) jelentette meg szeptemberben Bowie. E nagystílű reklámfogáshoz képest lett nagy, de kisstílű balhé novemberben abból, hogy egy lelkes honfitársunk a hálózaton közkinccsé tette a U2 slágernek szánt új darabjait (Discotheque, Wake Up Dead Man), szegény pesti polygramosok igazoló jelentéseket írhattak Londonba, pedig a botrány reklámértéket hordoz, csak jó képet kellett volna vágni hozzá, ha már. Januárban újra Bowie jött, 50. szülinapján még öt, korábban publikálatlan felvételét tette fel az Internetre.
Aztán a modern tánczene adoptálásának terén folytatódott a versengés. Bowie új albumának (Earthling) bevezető kislemeze, a Little Wonder és a U2-féle Pop ízelítője, a Discotheque egyaránt erre mutat. Szerintem a U2-é jobb, de úgysem lehet igazam, az lesz a konszenzus, hogy Bowie cool, a U2 meg nem cool, magyarán ciki, pedig ugyanazt teszik, hallgatnak az idők szavára. A két albumot nem tudom összehasonlítani (Bowie-ét még nem hallottam végig, különben írtunk már róla: február 27.), maradok a Popnál. Kifejezetten dögösen indul, a Discotheque, a Do You Feel Loved és a Mofo megmutatja, nem hiába hallgattak aktuális tánczenéket. Ez a három szám ugyanolyan ügyesen kapja telibe a korszellemet, mint az Achtung Baby album idején a Mysterious Ways (az a hastáncosnős klip). Na most biztos sokan utálják a U2-t (akár mert úgymond hűtlen saját rockos hagyományaihoz, akár mert új hangzásokat nyúl le); nekem nincs ezzel bajom, sőt - pedig tisztában vagyok vele: tíz-tizenhárom éve, az Unforgettable Fire, majd a Joshua Tree révén a U2 diktálta a trendet, most meg követni próbálja azt, ami azért nem ugyanaz. Sajnos az első három szám után félre Zeitgeist, elő saját hang, leül a lemez. Jön pár dal, ami rajta lehetne az előző két album bármelyikén - lesz majd, aki épp ezekre esküszik -, aztán ugyan vissza-visszatér a 97-es hang, mind a három zenész, mind a keverőlegények kitűnő dolgokat művelnek, de valahogy már nem tud igazán erőre kapni a lemez. Érdekesebb és merészebb lett volna, ha úgy viszik végig, ahogy indították. Így nem több a Pop, mint egy U2-album a sorban, nem jelentéktelen, de nem is túl jelentős. Ma még nem tudni, a napszemüvegeken túl, a színpadon milyen látvány társul majd a zenéhez, de azt gondolom, benne van egy nagyon ütős koncert lehetősége - hozzánk ezúttal nem jönnek, viszont a bécsújhelyi reptér augusztus 16-án az övék.
Sz. T.
Island/PolyGram
A U2-játék nyertesei: Ilosvai Mária (Balatonberény), Varró Etelka (Budapest XIII.), Csapó Péter (Budapest XII.), Farkas Gábor (Budapest XX.), Boldog Szabolcs (Békéscsaba). Posta megy.
