Lemez

Üzenet a liftből

Barabas: Elevator Dance Music

  • - minek -
  • 2016. február 28.

Zene

Barabás Lőrincet jól ismerhetik a zenerajongók: a klasszikusan képzett dzsessztrombitás számtalan formációjában, jeles hazai és nemzetközi hírű külhoni zenésztársaival megannyi produkcióban zenélt együtt korábban.

A Barabas azonban valami más, afféle egyszemélyes projekt: minden hangját maga rögzítette, keverte, mintázta, rétegezte, rakta össze, majd egyik, CD-n beszerezhető verziójában össze is mixelte egyetlen dj-szetté (digitálisan természetesen a számok teljes hosszukban is beszerezhetők). Az Elevator Dance Music mindenekelőtt elektronikus tánczenei lemez, mely létrejöttében is tükrözi az utóbbi években Londonban is hosszú időt eltöltő Barabás műfajok iránti nyitottságát, az elektronikus zene működése, hatásmechanizmusa, létrehozása, a technológia iránti elmélyült érdeklődését. Még a cím is afféle ironikus hivatkozás – egyik nyilatkozatában utal is rá, hogy a rövidítése (EDM) pontosan kiadja a műfaj leggyakrabban használt nevét. Nos, aki azt hinné naivan, hogy trombita és elektronika szintézise feltétlenül valamiféle jazz­groove-ot szül, úgy a kilencvenes éveke eleje, közepe (az Acid Jazz kiadó fénykora) zsánerében, az téved: a Barabas-lemez jórészt telivér house, néha szikár, már-már minimalista kivitelben, amely ugyanakkor bőven reflektál az elektronikus popzene más korszakaira is.

Barabás Lőrinc alkotói módszere is árulkodó: a jól elrendezett hangokból összerakott lüktető, repetitív szerzemények már szépen körülölelték fejünket, mikor a gépi hangok szorításából kibontakoznak a trombitahangok. Ezek azonban többnyire nem azért csendülnek fel, hogy lenyomják az elektronikus hangkulisszát, hanem hogy behurkolt melódiáikkal, szaggatottságukkal maguk is kiemeljék annak pulzáló ritmusát. A zenekészítés e módja, az élő hangszer és az elektronika egymásra feleselő, egymásból építkező szimbiózisa jó játék: a zenekészítő maga vezérelheti, mikor ad hozzá, mikor vesz el egy-egy textúrát, mintát, szólamot. Ez a fajta élvezet kétségtelenül átüt a lemezen, még ha az alkalmazott elektronikus tánczenei panelek, mondjuk, az e-zene elszabadult evolúciójának gyorsasága miatt nem is mindig számítanak olyan ropogósan frissnek és izgalmasnak – nyúljon bár vissza a bútorhúzogatós minimálhoz, korai trance-hez, savazós tech-house-hoz vagy a nyolcvanas évek ismét divatos elektropopjához (például Zero, Statue). A szigorúan instrumentális produkció azonban egészében inspiráló és energiákat mozgósító vállalkozás.

Szerzői kiadás, 2015

Neked ajánljuk