Videó: Menteni a menthetetlent (Temetői járat)

  • - turcsányi -
  • 1996. szeptember 12.

Zene

Múlt heti mellékletünkben, a Biciklitolvajban a szeptemberi videóújságok között hoztuk, mintegy mit sem sejtve: "Lapzártánkig e dolgozatról senki nem tud semmit. Lehet, hogy remekmű" - szólt a bizakodó ajánlás. Tudatlanságból fakadó gátlásaink, a kazettát kezünkbe kaparintva, elillantak legott. Sejj, az van arra írva: Tim Roth, Samuel L. Jackson. (Ím, egy kis segítség megfejtőinknek.)
Múlt heti mellékletünkben, a Biciklitolvajban a szeptemberi videóújságok között hoztuk, mintegy mit sem sejtve: "Lapzártánkig e dolgozatról senki nem tud semmit. Lehet, hogy remekmű" - szólt a bizakodó ajánlás. Tudatlanságból fakadó gátlásaink, a kazettát kezünkbe kaparintva, elillantak legott. Sejj, az van arra írva: Tim Roth, Samuel L. Jackson. (Ím, egy kis segítség megfejtőinknek.)

Hollywood egyik legalapvetőbb hazugsága a világ fölosztásának környékén keresendő. Jók és rosszak? Ugyan már, az másoknak is eszébe jutott. A planétán győztesek és vesztesek róják egyhangú köreiket. Ásatag fundus, nemdebár?

Ha a mozi "A" kategóriás, a győztes legyőzi a vesztest, aztán mennek zuhanyozni. Ha "B" az istenadta, akkor az atya ekként inti fiát: "A vesztesek közé akarsz tartozni? Akkor csak folytasd!"

E tempó nemcsak hazug, de unalmas is. A Temetői járat a vesztesek filmje, érdekes népek azok.

Ezzel együtt jól kezdődik. Egy bukott parti, ha tetszik, végletesen kisiklott élet végső, reménytelen szakaszában megnyílik a vigaszág. Mintha egy szép napon valami másra ébrednénk. Van is tán ilyen, az ébredés első bódulata lehet. Ez Hollywood, nem Kőbánya-Alsó - villan át, aztán a kezed belelóg a hamutartóba, de bizony, megleled mindig hazádat, maradnak a gondok.

Tim Roth munkájából, családjából kiakolbólítva, nyúl üzemmódban múlatva álmát, arra ébred, hogy otthona betörés alatt áll. Mielőtt egy jelentősebb baseballütővel amortizálná a pimasz betolakodót, ráismer, öccse az, a kábítószertől erősen függő. Láthatóan megmentésre szorul. Naná, jön Tim, akinek a film kezdetéig semmi sem sikerült, és ő lesz az utolsó szalmaszál.

Hollywood kettes számú alaphazugságához értünk. Miszerint mindenkinél, még nálad is, igen-igen, nálad, kettes sor hatos szék, ne nézz hátra, ne forgolódj, rólad van szó, vannak szerencsétlenebb lények. Húzd hát ki magad, s indulj megkeresni az újabb mozijegyre valót!

Szóval Tim mentené, aki menthető, ha maga egyszer úgyis menthetetlen. És ezt megmutatni, ez voltaképp sikerül ennek a halmozottan hátrányos helyzetű alkotásnak. Mert innentől kezdve aztán vércikinek kéne lennie az egésznek. Nos, nem az. Még akkor sem, ha Tim Roth bizony rossz, mint a bűn, előadása egy snassz Robert De Niro-paródia, ami mégiscsak valami, hisz a nagy ember is már régóta magamaga karikatúrája.

Nem az, mert az író, Jeff Stanzler, egy példamutatóan pasztell pikareszken, melyben csak semi contactig érnek a megpróbáltatások, hajszolja végig hőstelen hőseit. Nem az, mert a rendezőt, Jeff Stanzlert, jobban érdekli a nagyvárosi tél, mint Tim megátalkodott grimaszolása.

Szép csöndesen végigszalad egy helyenként komikus, helyenként gyomorszorító tárgyalási szakasz, hogy a végére helyreálljon a világ rendje. Majd pont a vesztesek győznek.

Múlt heti dilemmánk, remekmű-e, ím eldőlt. Alkalmasint nem az. Na és? Visszafogott előadásmódja, a közlés szándékoltan száraz hangja kiemeli a videótékák szokvány kínálatából. Le nem beszélnék senkit. Sam Jackson pedig egy járókelőnyi jelentőségű tornatanár, vagy valami hasonló, kellett oda egy fekete, semmi több.

A film bemutatását mégis a rossz Tim és az ő föllépése indokolja. A Temetői járat ´92-ben készült. Azóta barátainkat naggyá tette a Pulp Fiction. Most egyikük gyenge, másikuk alig is fontos, de szerethetők megint. A szeretet pedig többet ér, mint a 24 órás kölcsönzési díj, alighanem.

- turcsányi -

Jumpin´ at the Boneyard - színes, szinkronizált amerikai, 1992, 107 perc. Írta és rendezte: Jeff Stanzler; szereplők: Tim Roth, Samuel J. Jackson, Alexis Arquette, Luiz Guzman. Videón forgalmazza az InterCom.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.