Lemez

Wooden Shjips: Back to Land

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2014. február 16.

Zene

A Wooden Shjips újpszichedelikus rockzenét játszó együttes a zsáner szülőhazájából, San Franciscóból, feltűnően őszes szőrzeteket viselő, Eric Clapton- vagy Grateful Dead-rajongó középkorú családapáknak tűnő tagokkal, akik azonban rendkívül fiatalos lendülettel jelentetik meg kiadványaikat: a 2006-os alakulás óta az idei már a negyedik rendes soralbum.

A Shjips esetében a pszichedelikus rock nem valami kozmikus mennydörgést takar, és nem is recsegős-tajtékzó garázspunkot, vagy ne adj' isten, véghetetlen hosszúságú gitárszólókat, sőt ez nem is igazán vegytiszta retro, amitől 72-ben érezhetjük magunkat, hanem inkább afféle komótos tempóban előadott, jólesően repetitív, több helyütt a korabeli német kísérleti rockzenét idéző, hippisen bágyadt-fesztelen rockzene szól itt, fület gyönyörködtetően meleg hangzással, és olyan szintihullámokkal, amelyekben szinte lubickolni lehet. Van itt persze több, kifejezetten heavy riff vagy gyorsabb tempó is, de azért nem kell attól tartani, hogy ezek hallatán pszichedelikus őrjöngésbe kezd a hallgató, mert a végeredmény így is olyan puha, finom és minden feltűnősködéstől mentes, hogy akár aludni is lehet rá. Így akár még a Yo La Tengo neve is beugorhat párhuzamként, persze azzal együtt, hogy a Shjipsnek meszsze nincsenek olyan jó dalai, ezért aztán többszöri végighallgatás után is csak az marad meg, hogy nahát, tényleg milyen szépen szól ez az orgona, illetve hogy Ripley Johnson sokszor fura módon úgy énekel, mint Alan Vega az első Suicide-lemezen.

Thrill Jockey, 2013; a Wooden Shjips február 22-én lép fel az A38 hajón

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.