Két korábbi produkció (Bayreuth, 2008, Gatti-Herheim; Metropolitan, 2013, Gatti-Girard) emlékével kellett megküzdenie, s e küzdelemben alulmaradt. Ami pozitívum az előadásban: a karmester Christian Thielemann, napjaink korszakos zsenije. Ő itt a szerző rendkívüli és meghatalmazott nagykövete: gyöngéd, határozott és varázslatos drámai építkező, a monumentális formáktól a részletrajzokig, az átszellemültség, a megrendültség és a feloldás valahány árnyalatát autentikusan közvetíti. Pedig nem az itt gyakori vendég bécsi filharmonikusokkal, nem is a berliniekkel dolgozik, hanem a drezdai Staatskapellével.
A zenében megtörténik a lényeg: az "ártatlan, tudatlan" címszereplő, akinek rendeltetése, hogy megváltsa a bűnösöket - a gyógyíthatatlan sebtől vérző Amfortast és a vezeklő-csábító Kundryt - teljesíti a küldetést. Ha nézzük is, amit hallunk, baj van: a nagygömböc Johan Botha mint Parsifal érzéketlen, akár egy rabicfal. A más szerepben frenetikus Michaela Schuster Kundryként képtelen illúziót kelteni. Wolfgang Koch vokálisan is kevéssé spirituális Gurnemanz. Ritkaság, hogy a szenvedő Amfortast és végzetét, Klingsort ugyanaz, Stephen Milling alakítja, vélnénk, hogy ennek koncepcionális oka van. De Michael Schulz (felejtsük el a nevét, ha a Müpában jó Mesterdalnokokat rendezett is az idén) követhetetlen jelképekkel agyonterhelt, többkrisztusos, zavaros előadást produkált. Megpróbálta az énekesek helyett eljátszani a darabot. Nem sikerült.
Deutsche Grammophon-Universal, 2 DVD
zene:
színház:
