DVD

Wagner: Parsifal

  • - káté -
  • 2014. február 16.

Zene

Wagner Parsifal című színpadi beavatási szertartásának felvételét a Wagner-év derekán és a darab spiritualitásának megfelelően a salzburgi húsvéti fesztiválon rögzítették.

Két korábbi produkció (Bayreuth, 2008, Gatti-Herheim; Metropolitan, 2013, Gatti-Girard) emlékével kellett megküzdenie, s e küzdelemben alulmaradt. Ami pozitívum az előadásban: a karmester Christian Thielemann, napjaink korszakos zsenije. Ő itt a szerző rendkívüli és meghatalmazott nagykövete: gyöngéd, határozott és varázslatos drámai építkező, a monumentális formáktól a részletrajzokig, az átszellemültség, a megrendültség és a feloldás valahány árnyalatát autentikusan közvetíti. Pedig nem az itt gyakori vendég bécsi filharmonikusokkal, nem is a berliniekkel dolgozik, hanem a drezdai Staatskapellével.

A zenében megtörténik a lényeg: az "ártatlan, tudatlan" címszereplő, akinek rendeltetése, hogy megváltsa a bűnösöket - a gyógyíthatatlan sebtől vérző Amfortast és a vezeklő-csábító Kundryt - teljesíti a küldetést. Ha nézzük is, amit hallunk, baj van: a nagygömböc Johan Botha mint Parsifal érzéketlen, akár egy rabicfal. A más szerepben frenetikus Michaela Schuster Kundryként képtelen illúziót kelteni. Wolfgang Koch vokálisan is kevéssé spirituális Gurnemanz. Ritkaság, hogy a szenvedő Amfortast és végzetét, Klingsort ugyanaz, Stephen Milling alakítja, vélnénk, hogy ennek koncepcionális oka van. De Michael Schulz (felejtsük el a nevét, ha a Müpában jó Mesterdalnokokat rendezett is az idén) követhetetlen jelképekkel agyonterhelt, többkrisztusos, zavaros előadást produkált. Megpróbálta az énekesek helyett eljátszani a darabot. Nem sikerült.

Deutsche Grammophon-Universal, 2 DVD

zene:


színház: 


Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.