Zene

Mozarttal beoltva

A zene spirituális gyógyszer – fogalmazott az idén online megrendezett Mozart-nap kezdetén az esemény házigazdája, a mindig bájosan emelkedett Takács-Nagy Gábor, s idegenkedjünk bár máskor és máskülönben mégoly kitartóan az ilyen fordulatoktól, most akár bólinthattunk is e szavak hallatán.

Mmamt II

Egyedi Péter az Óriás zenekar két évvel ezelőtti felfüggesztése óta tudatosan a Mmamt (Mindenkinek megvan a maga története) nevű szólóprojektjére koncentrál, ennek eredménye a most megjelent második nagylemez.

Piotr Anderszewski: Bach

A Wohltemperiertes Klavier két kötetének negyvennyolc prelúdiuma és fúgája a zongoristákat többnyire nem válogatásra, inkább nagy nekiveselkedésre készteti.

  • - csk -
  • 2021. március 10.

„Dúdolok neki Prokofjevet”

Játszik az agyafúrtan rockos Óriásban és az írókat könnyűzenészekkel összehozó Rájátszásban, de az elmúlt években szólóban találkozhattunk vele. Apaságról, Háy-versekről és a február végén megjelent második szerzői lemezéről beszélgettünk.

  • Soós Tamás
  • 2021. március 3.

„Mint az ősidőkben”

A rádió hétfő délutáni műsorsávjában 3 és 5 között készítem a Bossa Bom Dia című zenei műsoromat.

  • rés a présen
  • 2021. március 3.

Quimby: Plusz-Mínusz

Az idén 30 éve alakult zenekar ideális esetben épp a kerek évforduló méltó megünneplésére készülne, ehelyett fennállásuk legmélyebb válságát élik át.

Riccardo Chailly: Respi­ghi

A 20. századi olasz zene jeles alakját, Ottorino Respighit (1879–1936) a zenekari színek egyik legnagyobb mestereként tartják számon.

  • - csk -
  • 2021. március 3.