Nekrológ

A pannon tengerész búcsúja

Đorđe Balašević (1953–2021)

Zene

Bárcsak a szerb pátriárka egyesítene bennünket úgy, mint Đorđe Balašević, mondta egy szerb humorista. Ami nem vicc, mert napok óta sír egész Újvidék.

Sírnak azok is, akik életében igazából nem szerették. Újvidéktől Szkopjén át Ljubljanáig búcsúztatják a népszerű vajdasági popzenészt, aki 67 éves korában váratlanul elhunyt koronavírusban. De mintha már nem is csak egy sztár haláláról lenne szó, hanem sokkal többről, Jugoszláviát gyászolják vele, azt az eltűnő életérzést, szemléletet, amit képviselt.

Elárasztották a közösségi médiát a zeneszámai, Újvidéken hatalmas búcsúkoncertet rendeztek az emlékére a Duna-parton, lampionokat engedve a vízre, miközben gyerekkórusokkal, profi zenészekkel, tamburásokkal együtt énekelte a többezres tömeg a pannon tengerész dalait, köztük a háborúelleneseket is. A Samo da rata ne bude (Csak háború ne legyen) kezdetű dal Szerbiában komolyan hangzik. A húsz évvel ezelőtt, 1999-ben a lebombázott hidak közelében egészen más a szövegkörnyezete, mint bármely más városban, mondjuk egy szépségkirálynő-választáson, ahol a világbékéről papolnak. Ahogy Đorđe Balašević egyik legismertebb dalának, a Pannon tengerész címűnek a konnotációja is átalakult, mindenki érzi, hogy nem a régen eltűnt Pannon-tengertől, hanem a szétesett, eltűnt ország „tengerészétől” búcsúznak itt, a volt Jugoszláviáért hullanak ki­apadhatatlanul a könnyek. A kollektív emlékekért. Valami olyasmiért, ami nem áll a ráció uralma alatt. Itt már többről van szó, mint egy popsztár haláláról.

Dejan Ilić írta a Peščanik nevű portálon, hogy ezek a visszaemlékezések Jugoszláviára olyanok, mint egy spanyol szappanopera, mint egy brazil tévésorozat tele mámorral és giccsel, plakáthasogató érzelmekkel, hihetetlen fordulatokkal és még szörnyűbb kifejletekkel. Szerelem és gyűlölet összefonódása énekléssel és lövöldözéssel.

 
Đorđe Balašević

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.