Sírnak azok is, akik életében igazából nem szerették. Újvidéktől Szkopjén át Ljubljanáig búcsúztatják a népszerű vajdasági popzenészt, aki 67 éves korában váratlanul elhunyt koronavírusban. De mintha már nem is csak egy sztár haláláról lenne szó, hanem sokkal többről, Jugoszláviát gyászolják vele, azt az eltűnő életérzést, szemléletet, amit képviselt.
Elárasztották a közösségi médiát a zeneszámai, Újvidéken hatalmas búcsúkoncertet rendeztek az emlékére a Duna-parton, lampionokat engedve a vízre, miközben gyerekkórusokkal, profi zenészekkel, tamburásokkal együtt énekelte a többezres tömeg a pannon tengerész dalait, köztük a háborúelleneseket is. A Samo da rata ne bude (Csak háború ne legyen) kezdetű dal Szerbiában komolyan hangzik. A húsz évvel ezelőtt, 1999-ben a lebombázott hidak közelében egészen más a szövegkörnyezete, mint bármely más városban, mondjuk egy szépségkirálynő-választáson, ahol a világbékéről papolnak. Ahogy Đorđe Balašević egyik legismertebb dalának, a Pannon tengerész címűnek a konnotációja is átalakult, mindenki érzi, hogy nem a régen eltűnt Pannon-tengertől, hanem a szétesett, eltűnt ország „tengerészétől” búcsúznak itt, a volt Jugoszláviáért hullanak kiapadhatatlanul a könnyek. A kollektív emlékekért. Valami olyasmiért, ami nem áll a ráció uralma alatt. Itt már többről van szó, mint egy popsztár haláláról.
Dejan Ilić írta a Peščanik nevű portálon, hogy ezek a visszaemlékezések Jugoszláviára olyanok, mint egy spanyol szappanopera, mint egy brazil tévésorozat tele mámorral és giccsel, plakáthasogató érzelmekkel, hihetetlen fordulatokkal és még szörnyűbb kifejletekkel. Szerelem és gyűlölet összefonódása énekléssel és lövöldözéssel.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
