Lemez

Riccardo Chailly: Respi­ghi

  • - csk -
  • 2021. március 3.

Zene

A 20. századi olasz zene jeles alakját, Ottorino Respighit (1879–1936) a zenekari színek egyik legnagyobb mestereként tartják számon.

A köztudat az impresszionizmus fogalmát a franciákhoz kapcsolja, holott az irányzat más országokban, így Olaszországban is hatott, Respighi az olasz impresszionizmus képviselője volt, de korának áramlatai közül befolyásolta művészetét a neoklasszicizmus is. Egy másik pazar hangszerelő, Rimszkij-Korszakov volt az egyik tanára, és olykor felfedezhetjük Respighi műveiben áthallások, reminiszcenciák formájában kortársai, a hozzá hasonlóan a zenekari koloristák él­csapatába tartozó Ravel vagy Stravinsky hatását is. Van, aki lebecsüli műveit, üres dekorativitást emlegetve. Holott Respighi zenéje rendkívül szuggesztív, tévedhetetlen dramaturgiai érzékről és kivételes hangulatteremtő képességről tesz tanúbizonyságot, ahogy most ez a lemez is mutatja, amely a pittoreszk Róma-triptichon három tagja közül kettő (Róma fenyői, Róma kútjai) közé ékelve kínálja az Ária, a Legenda, Az este és a Régi táncok és áriák zenekari szvitjének élményét.

Nemcsak a színek varázslatosak: Chailly és a Filarmonica della Scala autentikus tolmácsolásában a kontrasztok, a fokozások is nagyszerűek, feszes a ritmus, megejtő az anyag érzékisége. Nagy formátumú zene nagy formátumú előadásban. Chailly rendkívül igényes karmester, aki a művek minden értékét felszínre hozza, a zenekar játéka pedig maga a szikrázó tökély. Aki erről a lemezről ismeri meg Respighit, véletlenül sem középszerűnek, hanem egyenesen kivételes mesternek fogja tartani.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.