Frontemberük, Kiss Tibor a járvány kitörésével nagyjából egy időben vonult be egy rehabilitációs intézetbe alkoholfüggősége miatt, immár másodjára parkolópályára téve a közös munkát. Mondhatnánk, hogy az időzítés még szerencsés is, hiszen amúgy se koncertezhetnének, a helyzet azonban összetettebb. A két esemény ugyanis halmozottan negatív hatással volt a tagok közötti belső dinamikára, és gyakorlatilag a megszűnés szélére sodorta az együttest. Közel egy évig egyáltalán nem beszéltek erről, most viszont egy dokumentumbetétekkel bővített koncertfilmben törték meg a hallgatást. Kiderült, hogyan élték meg ezt az időszakot, melyek voltak a legnagyobb mélypontjaik, és miért segítette őket ez a projekt abban, hogy meglássák a fényt az alagút végén.
A címből a mínusz tehát egyértelmű, a plusz pedig a meghívott vendégekre utal: mivel Tibi dalait egyik tag se énekelte volna szívesen, ezek előadására zenészbarátokat kértek fel (Pásztor Annát, Lukács Lászlót, Bodor Áront és Papp Szabit), a gitárszólamokat pedig Pásztor Sámuel és Sidlovics Gábor „Sidi” játszották. Nem mindegyiküknek állt jól a választott szám, Anna például igencsak egyénien értelmezte az Autó egy szerpentinent, de nem is ez adja a film jelentőségét – inkább a példás összefogás, amivel kiálltak a Quimby mellett, illetve az őszinteség, amivel a bajba jutott zenekar megtisztelte rajongóit.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
