Online koncert

Quimby: Plusz-Mínusz

Zene

Az idén 30 éve alakult zenekar ideális esetben épp a kerek évforduló méltó megünneplésére készülne, ehelyett fennállásuk legmélyebb válságát élik át.

Frontemberük, Kiss Tibor a járvány kitörésével nagyjából egy időben vonult be egy rehabilitációs intézetbe alkoholfüggősége miatt, immár másodjára parkolópályára téve a közös munkát. Mondhatnánk, hogy az időzítés még szerencsés is, hiszen amúgy se koncertezhetnének, a helyzet azonban összetettebb. A két esemény ugyanis halmozottan negatív hatással volt a tagok közötti belső dinamikára, és gyakorlatilag a megszűnés szélére sodorta az együttest. Közel egy évig egyáltalán nem beszéltek erről, most viszont egy dokumentumbetétekkel bővített koncertfilmben törték meg a hallgatást. Kiderült, hogyan élték meg ezt az időszakot, melyek voltak a legnagyobb mélypontjaik, és miért segítette őket ez a projekt abban, hogy meglássák a fényt az alagút végén.

A címből a mínusz tehát egyértelmű, a plusz pedig a meghívott vendégekre utal: mivel Tibi dalait egyik tag se énekelte volna szívesen, ezek előadására zenészbarátokat kértek fel (Pásztor Annát, Lukács Lászlót, Bodor Áront és Papp Szabit), a gitárszólamokat pedig Pásztor Sámuel és Sidlovics Gábor „Sidi” játszották. Nem mindegyiküknek állt jól a választott szám, Anna például igencsak egyénien értelmezte az Autó egy szerpentinent, de nem is ez adja a film jelentőségét – inkább a példás összefogás, amivel kiálltak a Quimby mellett, illetve az őszinteség, amivel a bajba jutott zenekar megtisztelte rajongóit.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.