Egy pompás albumot létrehozva – a Wacław Felczak Lengyel–Magyar Együttműködési Intézet támogatásával –, így szinte saját hajánál fogva húzta ki magát a karanténból; igazi nyitány és nyitás ez a zene minden értelemben. És ráadásul nehezített pályát választott, hiszen hangszerével, a Hammond orgonával, nem sok emlékezetes együttműködés született ilyen hangszer-összeállításban.
A 33 éves Vas Bence a Hammondra némi kitérő után talált rá, festőnek készült. Itthon elég sokan megkedvelték Organism nevű trióját, de egy ideje Lengyelországban dolgozik, és ott komponálta meg a darabokat, amelyeket a Modern Art Orchestra tagjaiból alakult zenekarral vett fel már itthon. Az orgona szinte csak basszus- és ellenpontszerepben hallható, annyira szervesült, bár van azért szóló rész is. Kiemelkedők Bacsó Kristóf (szaxofon) és az egyik zongorista, Cseke Gábor imprói. A hangzás sűrű szövésű és fantasztikusan egységes, a hangulatfestés és a szólamok mozgása eltalált arányokat mutat. Vas dallamai játékosak a fiának írt bölcsődalban, és frappánsak az egypercesekből összerakott tízpercesben. De a nagy dobás az, ahogy néhány hangot variál az első kettő és az ötödik darabban. Ilyen kis lépésekből, ilyen hangsorokat, főleg bővítettekből összerakott akkordokat utoljára a hetvenes években újra magukra találó big bandektől hallottam. Előre tekintő, sikerre kész szerző attitűdjét sugározza a zene. Ez kell nekünk 20/21-ben.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
