Lemez

Zene kíváncsi embereknek

Három Trottel Records-kiadvány

  • - minek -
  • 2021. május 12.

Zene

A Trottel Records kiadványain nem fog az idő, új lemezeik és az újra kiadott klasszikusok egyformán izgalmas hallgatnivalók.

Kevesen emlékeznek már a kilencvenes évek elejének kiadóalapítási lázára – habár sok akkori független műhely már rég lehúzta a redőnyt, a Trottel Records ma is aktív. A kiadó 1992-ben kezdte meg működését: Rupaszov Tamást, az akkor már tíz éve működő Trottel zenekar basszusgitárosát/vezetőjét elsősorban az mozgatta, hogy méltó fórumot találjon saját (a Trottel mellett például a rövid ideig létező Marina Revue), illetve barátai zenéi számára. Rupaszovék zenei nyitottságára jellemző, hogy a kezdetben egyértelműen kazettákra szakosodott kiadó első kiadványai között egyaránt megtalálni a Monastery black/death metal zenekar Far From Christ című albumát, a harcore/punk Leukémia Közel a fejhajlító-géphez lemezét vagy az alter-jazz-pop klubkedvenc Wei Wu Wei nagyszerű grúvos-szvinges bemutatkozó anyagát (Ablak egy tájra).

„Interesting Music for Curious People” (Érdekes zenék kíváncsi embereknek) – hangzik a Trottel Records nemzetközi piacot is megcélzó jelmondata, amihez azóta is konzekvensen ragaszkodnak. Jöhetett punk, folk, jazz, acid-electro, metal, ipari zene vagy éppen ezek izgalmas vegyülékei – a jó ízléssel összerakott kiadói portfólióban szerencsére sok a maradandó érték, de még a popzene ciklikus-spirális fejlődése is nekik dolgozik. Katalógusukban izgalmasabbnál izgalmasabb anyagok tucatjait találjuk, most legutóbbi kiadványaik közül ajánlunk hármat.

MaNcs

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.