A szerk.

Ideje kiállni

A szerk.

A bánat se gondolná, pedig így van: sorsfordító heteket élünk. E napokban dől, dőlöget el, kell hogy eldőljön ugyanis, hogy a Fidesz demokratikus ellenzékének két főereje, a Magyar Szocialista Párt és az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért Mozgalom meg bír-e egymással valamiféle választási szövetségben állapodni, és ha igen, az a megállapodás vajon nem az egyik fél megalázását fogja-e tartalmazni.

Ennek nem kizárólag a 2014-es választás szempontjából van jelentősége, azt éppenséggel el is lehet veszíteni. De ha nem lesz ilyen szövetség, és úgy nyer a Fidesz: sose tudjuk meg, hogy nyerhetett volna-e az ellenzék, viszont két fele között heveny ellenségeskedés meg vádaskodás tör majd ki, ami évekre előre megsemmisíti a Fidesszel szembeni baloldali politikai választék esélyeit a kormányzásra. És mindegyik félnek igaza lesz! S az sem mindegy, mekkora többséggel nyer a Fidesz, ha nyer. Ahogy az sem, hogy ha a múlófélben lévő négy év rossz, helyenként tébolyodott gazdaságpolitikája miatt a következő ciklus közben a Fidesz és Orbán fejére dől az ország, amire úgyszintén jó esély van, vajon csak úgy belezuhanunk-e bambán a káoszba, vagy esetleg lesz egy kormányképes politikai erő a várólistán.

Miután ezt leszögeztük, még annyit bocsássunk előre, hogy a felek tényleg nincsenek könnyű helyzetben, a második forduló eltörlése miatt - és ezerszer leírtuk: talán ez a legügyesebb, legördögibb innovációja a választási törvényeket módosító csomagnak - úgyszólván vakon kell megtalálniuk a legalkalmasabb egyéni jelölteket. E döntéseket aztán a két párt vezetésének le is kell tolni a helyi elemek torkán, ami dettó nem egy szervezetszociológiai jutalomjáték.

De hogy a tárgyaló felek nem könnyítik meg a saját dolgukat, az is biztos. A múlt héten kiszivárgó hírek szerint az egyeztetéseken részt vevő MSZP-brigád az egyéni körzetekről csak akkor lenne hajlandó tovább tárgyalni, ha Bajnaiék végre rábólintanának nemcsak a közös listára, hanem Mesterházy miniszterelnök-jelöltségére is. (E híreket persze fenntartással kell kezelni, más hírek szerint a közös egyéni indulók nagyjából megvannak, a munka legszemetebb részét már elvégezték.) Ez esetben az MSZP választási stratégáit csúnyán félrevezeti a hübrisz, netán direkt játszanak 2014 elvesztésére. Az nyilvánvaló, hogy ha a két párt egymás ellen indít jelölteket, a Fidesznek simán lehet megint kétharmada; ha jó megállapodások születnek a körzetekben és a körzetekről, úgy az ellenzék már jövőre elküldheti Orbánt. Az egyéni választókerületekben ráadásul heteken belül el kellene kezdeni dolgozni.

Amivel korántsem azt akarjuk mondani, hogy a kormányfőjelöltség mellékes részletkérdés lenne. Ezek az emberek mégiscsak abban a hiszemben huzakodnak egymással, hogy a nyertes lesz Magyarország kormányfője; és mind a kettőnek van oka azt gondolni, hogy ez a poszt neki jár. Mesterházynak azért, mert neki áll jobban a pártja (egyáltalán: neki van pártja), Bajnai meg azért, mert úgy vélelmezi, őt több potenciális ellenzéki választó tartja jobb jelöltnek, és tartaná jobb miniszterelnöknek. És mind a kettő joggal állítja azt, hogy nélküle a másik szarra se menne.

Ez a vita viszont mai tudásunk szerint eldönthetetlen; és ha valamelyik fél erőből oldaná meg - és evvel kísérleteznek a szocialisták, ha az egyéni jelöltek kiválasztását a miniszterelnök-jelölt kiválasztásával kapcsolják össze -, úgy lehet, hogy nyerne, de magát is rondán hókon vágná. Ha Mesterházy Bajnait szedi szét, maga alatt vágja a fát, ha Bajnai rátukmálja magát a szocpártra, a szocpártot hozza szar helyzetbe, amivel a saját esélyeit is rombolja. E csapda elkerülésének egyetlen módja az lenne, ha tudnánk, és nemcsak a két párt vezetői, de az ellenzéki szavazók is, hogy melyik férfiú bír nagyobb vonzerővel a teljes Orbán-ellenes populációban, s melyiknek kisebb a taszítása: azaz ha még a választási kampány előtt megmérkőznének egymással. Nyilvánosan, mondanunk sem kell. Ebben a lapban két ilyen javaslat is megjelent már: de ha azt be is látjuk, hogy az előválasztás technikailag kivitelezhetetlen, és a külön lista (melynek győztese lenne a kormányfő, függetlenül attól, hogy melyik párt hány fős frakcióval rendelkezik a nyertes koalíción belül) sok szempontból ellenjavallt lehet, a feleknek, Mesterházy Attilának és Bajnai Gordonnak még mindig maradt lehetőségük a legfontosabb részletkérdés nyílt és egyértelmű eldöntésére. Az jelesül, hogy legalább egy nagy, nyilvános, ellenőrzött, előre tisztázott, okos feltételek mellett folytatott közvélemény-kutatáson megmérjék magukat; s eldöntsék előtte azt is, hogy bármi is legyen a végeredmény, a nyertes lesz a választási szövetség kormányfőjelöltje. Ez lenne az a demokratikus megoldás, ami talán a vesztes fél szavazóit sem idegenítené el; s kizárná az erőszaktételnek, a zsarolásnak a látszatát is. Orbán a legjobb úton van afelé, hogy megverje magát; miközben az MSZP és az Együtt 2014 is épp elásni látszik saját esélyeit. Pedig most kivételesen hagyni kéne, hogy ő érjen oda előbb.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.