A szerk.

Fájjon Bicskéig

A szerk.

A magyar állam egyre mélyülő diszfunkcionalitása, az 1990 óta nem tapasztalt nemzetközi térvesztés idején Orbán Viktor a hétvégi fideszes dzsemborin azt találta mondani, hogy már nem elég gyurcsányozni, hanem a szakpolitikai vitákat is meg kell nyerni.

Mindez arról jutott az eszébe, hogy a részben a saját hülyesége, részben pedig a kétharmados parlamenti többség miatt tehetetlen eddigi ellenzék mellett (és egyre inkább helyett) feltűnt egy kormányt váltani kész erő, amely cirka hat hónap alatt tényezővé vált a belpolitikában. Orbán elszólása azt tette nyilvánvalóvá, amivel 2010 vége, de legkésőbb a Covid-járvány óta mindenki, aki hajlandó és képes a legkisebb intellektuális erőfeszítésre, tökéletesen tisztában van: nincs következetes kormányzás, nincsenek hosszú távú elképzelések, a legendás „pillanat uralása” az egyetlen szervező erő; a legfontosabb ügyekben is ad hoc döntések születnek – így pedig nem lehet országot kormányozni, közoktatást, népegészségügyet, szociálpolitikát stb. vinni. Mert el ne feledjük: Orbán kötcsei vallomását sem a kórházak szörnyű állapota motiválta, hanem az, hogy Magyar Péter egy hőmérővel a kezében láthatóvá és átélhetővé tette ezt a katasztrófát.

Orbán Viktor tehetsége mindig is a káosz előállításához és meglovagolásához volt elegendő, nem pedig a hosszú távú, konszenzusokon alapuló építkezéshez. A magyar állam 2010-es foglyul ejtése után iszonyatos mennyiségű erőforrás ment el annak a látszatnak a fenntartására, hogy Orbán tud kormányozni, Magyarország jóléte csakis az ő hatalomban maradásának a függvénye. Az ehhez szükséges fedezetet azonban sosem a saját vezetői és embereinek a szakmai tehetsége biztosította: 1998 után azt a gazdasági előnyt herdálta el, amelyet Bokros Lajos (sajnos, csak részleges) reformja alapozott meg; 2010-re Bajnai Gordonék nagyrészt kijavították elődeik mulasztásait, utána pedig az uniós támogatások miatt kábíthatta sikerrel a társadalom erre fogékony részét a propaganda azzal, hogy a soha nem látott fejlődés kizárólag a jó kormányzás „eredménye”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.