Mindez arról jutott az eszébe, hogy a részben a saját hülyesége, részben pedig a kétharmados parlamenti többség miatt tehetetlen eddigi ellenzék mellett (és egyre inkább helyett) feltűnt egy kormányt váltani kész erő, amely cirka hat hónap alatt tényezővé vált a belpolitikában. Orbán elszólása azt tette nyilvánvalóvá, amivel 2010 vége, de legkésőbb a Covid-járvány óta mindenki, aki hajlandó és képes a legkisebb intellektuális erőfeszítésre, tökéletesen tisztában van: nincs következetes kormányzás, nincsenek hosszú távú elképzelések, a legendás „pillanat uralása” az egyetlen szervező erő; a legfontosabb ügyekben is ad hoc döntések születnek – így pedig nem lehet országot kormányozni, közoktatást, népegészségügyet, szociálpolitikát stb. vinni. Mert el ne feledjük: Orbán kötcsei vallomását sem a kórházak szörnyű állapota motiválta, hanem az, hogy Magyar Péter egy hőmérővel a kezében láthatóvá és átélhetővé tette ezt a katasztrófát.
Orbán Viktor tehetsége mindig is a káosz előállításához és meglovagolásához volt elegendő, nem pedig a hosszú távú, konszenzusokon alapuló építkezéshez. A magyar állam 2010-es foglyul ejtése után iszonyatos mennyiségű erőforrás ment el annak a látszatnak a fenntartására, hogy Orbán tud kormányozni, Magyarország jóléte csakis az ő hatalomban maradásának a függvénye. Az ehhez szükséges fedezetet azonban sosem a saját vezetői és embereinek a szakmai tehetsége biztosította: 1998 után azt a gazdasági előnyt herdálta el, amelyet Bokros Lajos (sajnos, csak részleges) reformja alapozott meg; 2010-re Bajnai Gordonék nagyrészt kijavították elődeik mulasztásait, utána pedig az uniós támogatások miatt kábíthatta sikerrel a társadalom erre fogékony részét a propaganda azzal, hogy a soha nem látott fejlődés kizárólag a jó kormányzás „eredménye”.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
