Páter és a farkas

Megint lebukott egy pap. Valójában nem is egy pap bukott le, hanem három – egyszerre.

Egyszerre, de nem társtettesként: mindegyik járta a maga bűnös útját. Kettő most pedofil bűncselekmények vádjával néz szembe, a harmadik a törvény betűje szerint nem is követett el bűncselekményt, mégis az ő bukása sikerült a leghangosabbra. Aligha véletlenül. Leginkább azért, mert őt közvetlenül a miniszterelnöki iroda ablakán hajították ki. A két pedofil a NER kispapja volt, Bese Gergő exatya viszont a Karmelita kolostor többszörös felszentelője, közkedvelt szélsőjobboldali véleményhuszár, a kormány és a NER apologétája, állami vezetők fidélis cimborája, aki közmegszólalásaiban, amikor épp nem a kormány csecsén csüngött, nagy kedvvel mutatta magát a melegek kérlelhetetlen ostorának. S ilyetén élt kettős életet. Nappal körmölt, de este újra zenélt.

Holnap megint lebukik majd egy pap. Vagy megint három egyszerre. Mert nincs akkora szőnyeg, mely alá a mocskuk beférne. S holnap megint nem történik semmi. A miniszterelnök megrántja a vállát, hogy én kálvinista vagyok, bízom a papságban (miután az egyiket épp defenesztrálta, miért?), kérem a következő kérdést. Arra hirtelen már nem is emlékszünk, hogy mit mondott akkor, amikor Balog Zoltán református pispek bukott le egy pedofil bűnöző bűnsegédjének kimentésében vitt főszerepe jutalmaként. Azt, hogy én nem olyan kálvinista vagyok? Vagy inkább nem mondott semmit? Balog mindenesetre még mindig püspök, igaz, ő nem is lépett fel pornófilmekben, se melegekben, se hidegekben. Ő csak egyengette egy bűnös tetteinek következményei elől menekülő gyerekbántalmazó útját a szabadság felé. Szöktetett valakit, aki prédálta a közjószágot. Ha egyáltalán ő szöktette. S nem például az, aki eddig bevédte Besét, s most ejtette – már ha van ilyen figura a NER-es sakktáblán egyáltalán. Ez is egy magyar csoda, Balog úgy vitte el a balhét, hogy nem vitte el.

Mindkettő, előbb Balog, most Bese (még előbb Szájer József, még előbb az anyánk összes NER-es kínja) a rendszer hamisságának váltak a jelképeivé. Hármójukat nyugodtan fel lehetne pakolni egy egész szoborcsoport élére a Gellért-hegy tetejére, a talpazatukra egy minden eddiginél nagyobb és művészibb keresztet biggyesztve, s akár rovásírással is ki lehetne oda írni, hogy ez itt a gátlástalan hazudozás szobra. Akkor sem történne semmi az égvilágon.