Éppen azért tudott túlnőni önmagán, mert eddig a maga szakmai keretei között mozgott. Ám amiért a miskolciak, majd a zuglói Teleki Blanka Gimnázium oktatói szót emeltek – hogy legyen vége már a reformnak csúfolt kormányzati ámokfutásnak –, az éppen a NER lényegét vette célba. Hiszen az értelmes, átgondolt szakpolitika hiányában előrántott, a nemzeti giccs közhelyeibe csomagolt voluntarista dilettantizmus nem csupán az oktatást, hanem minden mást is szétmállasztott és elzüllesztett mára. A parlamentarizmust. A hatalmat ellenőrző jogállami intézményrendszert. Az egészségügyet. A szociálpolitikát. A közigazgatást. Az igazságszolgáltatás mind több szegmensét.
Az orbánizmus következményei a mindennapokban épp a tönkretett oktatásügyben (és az egészségügyben) lettek elsőként érzékelhetők. A választási rendszer csaló átalakítása vagy az alkotmánybíráskodás ellehetetlenítése kevésbé látványos, mint az, hogy a beteg hozzátartozóinkat az állami egészségügy egyre kevésbé képes ellátni, vagy hogy a gyerekeink iskolája a vécépapírtól a tanterem fölszereléséig mindenre a szülőktől kunyerál. A központosított tanterv a múlt századba löki vissza a tanárt és a diákot, remek és sokszor bizonyított műhelyek esnek áldozatául az esztelen uniformizálásnak. Felemlegethetjük az összeszerelőcsarnok-kompatibilissá degradált szakoktatásból kikerülők szűkülő felemelkedési lehetőségeit is, és még számos „eredményt”, amiből tisztán látszik: nem csak a pedagógusszakma veresége volna, ha tiltakozásuk úgy érne véget, mint két éve.
Akkor ugyanis a kormányzat – ahogyan azt tette korábban például a munkavállalói érdekszövetségekkel – a demonstrálók egy részét korrumpálta, majd átverte, a másik részét pedig az előbbire mutogatva a partvonalon kívülre tolta. A kormány most is erre játszik. Éjt nappallá téve egyeztetne, szakmai fórumokat, kerekasztalt szervezne, és a magyar történelem „lehető legszélesebb körű köznevelési konzultációját” indítaná el – amiből a vak is láthatja, hogy eltökélt szándéka a pedagógusok, a diákok, a szülők és persze a szélesebb közvélemény újabb becsapása.
A kormány nagy bajban van a pedagóguslázadás miatt. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy Orbán Viktor, aki a valódi társadalmi problémákra jellemzően bátor elfutással reagál, ezúttal sem exponálta magát az ügyben. Egyelőre megteheti, mivel a tanárügy kormányzati kezelését Balog miniszter végzi, a civil követelések és elégedetlenkedés sunyi leszerelésére tartott specialista. Balog rója is az ilyenkor szokásos köreit, tenyérbe mászó cinizmussal fényezve az eddigi esztelen rombolást: úgy látszik, az oktatás forradalmi átalakításának lázában túltoltuk kicsit a biciklit, ezért visszaveszünk a tempóból, például a krétavásárlást tényleg egyszerűsíteni kellene…
A mostani akcióhoz csatlakozott pedagógusok között bizonnyal vannak olyanok, akik munkájuk okán figyelemmel kísérték két éve a Balog szervezte Antiszegregációs Kerekasztal sorsát. Az akkori „együttgondolkodás” arra volt hivatott, hogy a kormányzat által szorgalmazott de facto szegregációt legitimálják az EU előtt. Ám ott végül a civil oldal – de még a szakmabeli kormánytisztviselő is! – Balogékra borította az asztalt. Mert átlátták, hogy a kormány csak megosztani akarja őket, érdemi, valódi változást sürgető javaslataikra a füle botját sem mozdítja, csupán a kifárasztásukra játszik. Ők már tudják, hogy Balog miniszter egyetlen szavát nem szabad elhinni.
Most sem lehet illúziója senkinek: a kormány azonmód megtöri a pedagógusok egységét és szolidaritását, ha csak egyetlen olyan pedagógusszervezetet is talál, amellyel – a szokott nagy médiafelhajtás közepette – „tárgyalhat”, „egyeztethet”, s diszkreditálja a tanártársadalom többségét. Akkor tényleg a krétavásárlás könnyítése lesz az opció.
