A szerk. – Menetelés a nagy vízió felé

A szerk.

„»Az ország teljhatalmú ura melegítőben állva vette át Baku kikötőjében a játékok hajón érkező lángját, s laza futólépésben indult meg vele a belváros felé. Később felesége és gyermekei is futottak a fáklyával« a jelenlegi elnök édesapjáról elnevezett stadionba” – írjuk lapunk belvidékén a Bakuban rendezett csodálatos Európai Játékokról szóló hátborzongató cikkünkben.

Persze, Baku az Baku, semmi mással össze nem téveszthető, mégis hasznos lehet, ha megjegyezzük jól ezt a képet. Csak a miheztartás végett. És még azért is, hogy lejöjjünk arról a tripről, hogy ezek, tudniillik a Fidesz, még közelebbről Orbán Viktor és köre semmi mást nem csinálnak, csak lopnak és terelnek. Ami itt készül, nemcsak ronda, de félelmetes is.

Június 23-án, kedd délelőtt, a főváros közgyűlése – egy ellenszavazattal (álljon itt a derék férfi neve: Csárdi Antal, LMP) és egy tartózkodással (álljon itt az óvatos asszony neve: Gy. Németh Erzsébet, DK) – biztosította a támogatásáról Budapest 2024-re időzített olimpiai pályázatát. Az ülésen felszólalt Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, volt nagyszerű tornász, s megjelentek számosan sikeres egykori és mai sportolók, Kovács István, Kovács Ágnes, Berki Krisztián, Kozák Danuta, Gyurta Dániel, Erdei Zsolt, Szilágyi Áron, Kemény Dénes, hogy a nagyszerű Schmitt Pálról meg ne feledkezzünk.

false

 

A lopással kezdjük vagy a tereléssel?

Magyarországon, bár az elmúlt öt esztendőben épült egy vödörnyi stadion, az olimpia megrendezéséhez nincs meg a szükséges infrastruktúra. Ráadásul Borkai országos, nemzeti olimpiáról delirált városházi felszólamlásában, hogy ti. vége már a nagyvárosok giga­olimpiáinak, most „egy központi városhoz már vidéki települések is csatlakozhatnak, így az egész ország rendezhet nemzeti olimpiát”. Így a megvalósíthatósági tanulmány szerint sokkal olcsóbb, és nagyot kaszál vele a nemzet. A beleölt pénz alulról szagolná a 800 milliárdot, de majdnem 3000 milliárdot keresnénk vele; a Kvassay-zsilipnél lenne az olimpiai-központ etc., etc. Nos, ami a kaszálást illeti, nincsenek kétségeink. A tervezett vidéki helyszínekhez utak kellenek, szállodák – szegény jó Lajosunk, hogy ezt nem érhette meg! És persze, stadionok, még stadionok! Mellesleg nehezen tűnik összeegyeztethetőnek e szép és nemes, de legfőképpen olimpiai gondolattal, hogy alig egy-két hete butították le a Nép­stadion helyén épülő új stadion terveit olimpiai stadionról szimpla futballstadionra (ha egyszer azt szereti a főnök, hihették).

II. helyezett pályamű (Pomsár és Társai Építész Iroda Kft.)


 

A 2024-es Budapesti Olimpiai Játékok pályázatának híre másfelől nyilvánvalóan Habony „Finkelstein” Árpád legmerészebb álmait valósítja meg. Te, ezek most 2024-ig az olimpiát fogják csócsálni, mi meg lógatjuk a lábunkat, nem kell olyan hülyeségeket kitalálnunk, mint az internetadó, a sztrádadíj, a vasárnapi…

De mondtuk, nem csak lopással és tereléssel él az ember, ha Fidesz. Ha az ember Fidesz, akkor víziója is van. Látja a jövőt, s a jövőnek országát. A Stadionmagyarországot, ahol olimpiai aranyérmes sportolók szerető karéjában megáll az ember, és arcán jóságos derűvel odaint a tiszteletére kivezényelt óvodások izgatott seregének, majd megtekinti az aznapi versenyt, hogy ekképp leljen menedékre az országigazgatás fáradságos terhei közt. Mely fáradságos munkával már hosszú ideje mély egyetértésben ruházta fel a nemzet sokharmados többsége. S átsikolván az ember tekintete a hálásan éneklő óvodások felett, bőséget lát, sportoló fiatalokat, lengő kalászt, dohogó gyárkéményt. Mint egykor… ki is? Hagyjuk ezt. Ha e kép ismerős is, ne ítélkezzünk elhamarkodottan. Mert ha jobban megnézzük, vasárnap templomba siető öregeket is látunk, stramm legényegyleteket, ahol a testedzők helyben futva, ugrókötelezve irredenta dalokat énekelnek, s sok erre a turulszobor is, helyén van itt mindenkinek a szíve és az esze. Ebben az én országomban.

Magyarország éppen arrafelé tart, hogy a 20. század két legborzasztóbb korszakának majd’ összes rosszaságát megépítse öntestén. Ez Orbán Viktor nagy víziója, s ehhez kell ez az első hallásra csak nevetségesnek hangzó olimpiai küldetés is.

(Az olimpiai terv városházi triumfálásának napján a Freedom House leminősítette a magyarországi demokráciát – hazánk ebben a pillanatban már kevésbé demokratikus ország, mint Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Szlovénia vagy a balti államok. E tény ugyanolyan mérföldkő a nagy vízió felé menetelés útvonalán, mint az olimpiai pályázat.)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.