A szerk.

Ti, buzeránsok

A szerk.

Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester mérsékelten érdekes figurája a magyar köz­életnek: a kormányzó erő egyik kis törtetője az orcátlanabbak közül, aki eddig tágabb köre szokásos disznóságain túl legfeljebb furcsa (értsd: komolyabb szellemi természetű kihívásokra következtetni engedő) írott telefonüzeneteivel váltott ki némi figyelmet. De most eljött végre az ő ideje is, lebuzizták!

Lebuzizták, ami szerfölött randa dolog, leg­inkább azért, mert Kocsis nemi preferenciái­nak pertraktálására – pillanatnyi közös tudá­sunk szerint – nem hatalmazott fel senkit. De randa azért is, mert a kiszólás alkalmat adott a polgármesternek arra, hogy önfeltáró szándékú mocskolódásba fogjon a nyilvánosság előtt. Kocsis Máté beltartalmára pedig pontosan annyira vagyunk kíváncsiak, mint szexuális irányultságára: semennyire. S beltartalmainak megismerése által is épp ennyit ment előre a köz: semennyit. Vissza, hátra annál inkább, vissza valami rettenetes sötétségbe, amiről a történelemkönyvek se nagyon szólnak.

Kocsis megszólítva érezvén magát, ugyanis azt vágta Magyarország szemébe, hogy „Nem vagyok buzeráns”, mire a pilláit még háttal állva is sűrűn rezegtető riporter hölgy csak annyit mondott, „erős szavak”. Ah, ez már ilyen, az erős emberek erős szavakat használnak, Kocsis meg, mint a bogyiszlói paprika, olyan erős. Nyilván mérlegelt a hülyéje, s arra lyukadt ki, hogy akkor látszik legkevésbé homoszexuális beállítottságúnak, ha úgy beszél, mint egy kocsis. Bocsánat, mint egy vadbarom. Az hagyján, hogy a mondott műsorkészítőtől csak efféle reakcióra futotta, végtére is ez az a műsor volt, amelynek a készítői úgy szerezték a jelenlegi munkahelyüket, hogy élőben nyaltak be a miniszterelnöknek, mondván, „Orbán nem ge­ci!”. (Tényleg, lassan megérne egy hosszabb tanulmányt a jobboldal szókincse, jelkészlete, újabb retorikai törekvései. Persze van jobb dolgunk is, ők már csak ilyenek, így beszélnek, geci, buzeráns satöbbi.) Szóval ki várt mást a C-Ponttól. Az egy fokkal érdekesebb, hogy Kocsis eszmetársainak európai értékek iránt szájjal fogékonyabbnak mutatkozó tagjai is milyen önfeledten kussolnak az ügyben immár egy hete. Sehol a halkszavú Pokorni, sehol az uniós biztos Navracsics, de még egy árva íróember, egy kormányközeli művész sem emelkedik szólásra, hogy így azért mégsem kéne beszélni. Nem is azért, mert a homoszexuális polgártársaink érzékenysége erre meg arra. Hanem azért, mert amit Kocsis Máté mondott, azt bizony Magyarország összes polgárának mondta. Azt mondta, hogy nem tartozom a megvetettek közé, én a megvetők egyike vagyok. És ti?

Kocsis Máté közlése így végső soron a Fidesz hallgatásának szárnyain röpül bele a hétköznapjainkba, tetszik, nem tetszik, emelkedik hivatalos állásponttá, ami persze a miniszterelnök azon kijelentése után, miszerint a magyar buzi jó buzi, mert nem ugrál, nos, nem is olyan meglepő, inkább természetes. Persze Kocsis megint túlnyalt a főnöknek, hisz ebben a magyar sajtóhistória lapjaira kívánkozó interjúban azt is elmondta, hogy a Fővárosi Közgyűlésben az is felmerült, hogy a nagybani piac parkolójában legyen eztán a pride. Bár semmi közük hozzá, hisz ezt a gyülekezési törvény szabályozza, ők csak beszéltek róla… s ők így beszélnek. Figyelem, nemcsak Kocsis. A közgyűlés. Ezt persze Kocsis mondja, nem a közgyűlés, és Kocsisnak ugyebár az a baja, hogy nem akar homoszexuálisnak látszani… Csak a lebuzizottak sértettsége beszél belőle.

Nos, egyfelől ilyen az, amikor lebuzizzák, lezsidózzák, lecigányozzák, lerománozzák satöbbi, satöbbi az embert. Másfelől viszont a kutyának sincsenek illúziói, adott esetben Kocsis lebuzizottság nélkül is így beszélne. Eddigi nyilvános fellépései alkalmával ugyan nem volt egyetlen természetes gesztusa sem, de elhihetjük nyugodtan, hogy most a szívéből beszélt. Nem azért, mert bármit is gondolna a melegekről vagy bárkiről, már azon kívül, hogy el kéne taposni őket vagy bárkit, hanem azért, mert ezúttal is azt hitte, hogy a falkával üvölt, amit elengedhetetlennek tart az előrejutáshoz. Rossz kilátásokról árulkodik, hogy vélhetően jól mérte fel a helyzetet.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.