Éppen ezért nemcsak a nemzeti parkokra vonatkozó döntés érdemes a figyelmünkre, mely szerint alkotmányellenes a parkok védett földjeinek vagyonkezelői jogát elvonó törvénymódosítás, hanem az ún. földbizottságok működését méretre szabó AB-verdikt is. E regionális szervezetek döntenek ugyanis a helyi földforgalomról, például adásvétel vagy bérlet az ő jóváhagyásuk nélkül nem történhet. E – többnyire Fidesz-hű emberekből álló – bizottságok tehát komoly tényezők. Főleg, hogy a földbizottsági állásfoglalást csak a helyi képviselő-testület előtt lehet megtámadni, és utána már nincs jogorvoslati lehetőség. Az AB viszont most kimondta, hogy a földbizottsági döntéseknél is biztosítani kell a bírósági felülvizsgálat lehetőségét. (A bizottságok azon joga viszont nem alkotmányellenes az AB szerint, hogy megakadályozhatják adásvételi szerződések életbelépését.)
Orbán-kompatibilissé változtatása óta az Alkotmánybíróság közvetve először mondott ítéletet arról az erőszakos, a jogállam írott és íratlan szabályait nemegyszer sutba vágó hatalomgyakorlásról, amely nemcsak 2010 óta, de már 1998–2002 között is jellemezte az Orbán-kormányokat. Hogy miről van szó, azt a nemzeti parkok földvagyon-kezelői joga körüli felhajtás jól mutatja. A kormányzat e jogot a Nemzeti Földalapnak adta volna. Amikor e szándék nyilvánosságra került, független szakértők, civil szervezetek, szervezett és alkalmi környezetvédők sora azonmód jelezte, hogy ez még a NER alaptörvényének is ellentmond, lévén a környezetvédelem már elért – és alkotmányosan védett – szintjéhez képest visszalépés lenne. Nem számított: a módosítást beterjesztették, ám nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást. A következő körben a már az első Orbán-ciklusban is tapasztalt erődemonstráció következett: a módosítást némi zugjogászkodással feles többséget igénylő szabályként nyomták be újra a plénum elé, és így át is ment. Áder János azonban nem hirdette ki az új törvényt, hanem előzetes normakontrollt kért három pontban, melyek közül kettő a Fidesz–KDNP előbb leírt nyílt pofátlanságára vonatkozott (kétharmadhoz kötött módosítás elfogadtatása feles többséggel, illetve a természetvédelem alkotmányosan garantált szintjének a megsértése).
Az AB, amely éles ügyekben eddig jobbára a rezsim javára hozott határozatokat, ezúttal a sarkára állt. Az okát nem tudjuk – talán az kellett, hogy Áder legyen az indítványozó (aki mégsem holmi állampolgár, hanem az egykori „belső kör” egyik tagja, akit személyesen a nagy ember hívott haza államfőnek), talán a törvények ily orcátlan semmibevétele ezúttal az AB tagjainak is sok volt. Ami a lényeg, az említett két pontban az AB igazolta Áder alkotmányos aggályait, így a módosítás e része egyelőre ad acta kerül. (Áder harmadik kifogása azt firtatta, hogy a jogszerűen megkötött, hatályos földbérleti szerződések utólag megváltoztathatók-e ezzel a törvénnyel. E kifogás a testület szerint nem megalapozott.)
A februári veszprémi időközi országgyűlési választás tétje az volt, hogy Orbán Viktor mögött megmarad-e a kétharmados parlamenti többség. Az év végi, év elejei tüntetés- és botránysorozat (netadó, útdíj, kitiltási ügy) hatására a korábban papírformának vélt kormánypárti győzelem hirtelenjében bizonytalanná vált. Ekkoriban szivárogtatták ki a sajtónak névtelen fideszes források azon pártbéli meggyőződést, hogy a Fidesznek igazából már nem létszükséglet az alkotmányozó többség, hiszen a rendszerépítést elvégezték az előző ciklusban, blablabla. De ez a műlazaság már akkor is hamisan csengett. Mert lám, nagyon is szükségük lenne a kétharmadra. Hisz ha megtehetnék, most ugyanúgy módosítanák az alaptörvényt, és utána – immár alkotmányosan – zúznák meg a nemzeti parkokat, ahogy 2010 óta ezt a trükköt jó pár, elsőre alkotmányellenesnek bizonyult törvényükkel eljátszották.
