Snoblesse
Soha nem hülyülni meg - Kemény Lili költő, filmrendező
Szavalni fog a Margó Fesztivál Petri-műsorában.
(2015-06-04)
Szavalni fog a Margó Fesztivál Petri-műsorában.
Az Alkotmánybíróság (AB) hétfői földügyi határozatai kijelölték a kétharmados többségét vesztett kormánykoalíció előtt a határokat.
A kormányzati kommunikáció legújabb fordulata, a „megélhetési bevándorló” ugyanolyan üres és manipulatív, s ugyanolyan alantas szándékokról árulkodik, mint a bevándorlókat élősködőnek beállító egész kampány.
Több mint 25 évvel ezelőtt első könyvem, az Észjárások első kiadásában írásba adtam életem egyik legnagyobb tévedését, miszerint a mesterséges intelligencia (MI), a számítógép sohasem fogja legyőzni az embert sakkban.
A génmanipuláció, génmódosítás és génterápia után most új kifejezést ízlelgetünk, a génszerkesztés (genome editing) fogalmát.
Kínos az a fideszes vád, mely szerint Gyurcsány Ferenc zsinóron rángatja az Európai Bizottságot – véli az Altus Zrt. vezérigazgatója, a volt miniszterelnök felesége. Dobrev Klára azt is elmagyarázza, miben különbözik Tiborcz István sikerszériája férje húsz évvel ezelőtti üzleti felemelkedésétől.
Április vége óta a Napi Gazdaság az alakuló új kormányközeli média egyik legfontosabb pillére. A lap huszonnégy éves története idén ősszel véget ér. Volt és jelenlegi újságírókkal, szerkesztőkkel beszélgettünk, hogy kiderítsük, mi történt a lapnál az utolsó időszakban. Hatalomváltások Spédertől a Századvégen át a volt nemzetesek bevonulásáig.
A Kúria március 25-i ítélete szerint a Külügyminisztérium többségi tulajdonában álló Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. állami vagyonnal gazdálkodó, közfeladatot ellátó szerv, s mint ilyen, közérdekű adatait köteles nyilvánosságra hozni. A cég érvelését a legfelső bírói fórum nem fogadta el.
Zsidó rock and rollal, olasz és afrikai forradalmárokkal kábítunk: a legforróbb új világzenei lemezeket ajánljuk a hét legforróbb napjára.
A hiphopról disszertációkat írnak, a metál pezseg a klubokban, az elektronika pedig már mindenütt a csúcson – csak a puritán rockzenéről hallani manapság fájóan keveset.
A rendszeren kívüli alkotókat rendőrök zaklatják, de állami fenntartású színházakban is láthat progresszív politikai előadást, aki meg tudja fizetni. Íme, a putyini rendszer nehezen érthető, elnyomó kultúrpolitikája testközelből.
Lapunk megjelenésének napján nyitja meg a POSZT-ot a fesztivál idei díszvendégeként. A Nemzeti Színház társulatának tagja azt mondja, egyedül a színház hatalmában hisz, a széthúzás pedig az egész színházi társadalom hibája.
Képzeljük el, amint beülünk a moziba, színes-szagos trailer pereg, a végén azonban nem az aktuális mozisiker, hanem egy új kortárs regény villog! A neten már találkozhatunk ezzel a jelenséggel, amely az egyetemeket is megmozgatta.
Mikor olvasom a hírt, hogy Milo Moiré performanszművész pucéran látogatott el egy németországi aktkiállításra, mellettem nyitva a könyv, jelen írás tárgya, amiben ez áll: „Könyvtárakat töltenek meg az akt milyenségének szentelt művek (…), de mindmáig úgyszólván senkinek sem jutott eszébe, hogy az akt miértjét firtassa.”
Kevés kortárs szerző lát bele olyan mélyen a kiskorúak fejébe és lelkébe, mint a dán Janne Teller.
Előrebocsátható, hogy ehhez fogható, zavarbaejtően merész kezdeményezés nem volt az utóbbi időben a kortárs magyar lírában.
Józsefi áldottság – amikor tavaly januárban, hetvenedik születésnapján a hazai és a nemzetközi zenei élet kiválóságai felköszöntötték Eötvös Pétert, ünnepi szavaik kimondatlanul is a személyiség és a pályafutás e kivételes jellegzetességét próbálták érzékeltetni.
Vezette a New York-i Magyar Kulturális Központot, jelenleg pedig Amerika legnagyobb irodalmi fesztiváljának a programjáért felel. A magyar írók amerikai esélyeiről, a brandépítés követelményeiről, Krasznahorkai amerikai rajongótáboráról és a Charlie Hebdo kitüntetése körüli botrányról is beszélgettünk.
Esterházy Pétert a nagy tudású Marianna D. Birnbaum faggatja új könyvükben. Az eredmény kész katasztrófa.
Diavolina címmel írt regényt Gorkijról, akit nagy íróként, ugyanakkor igencsak ellentmondásos emberként jellemez. Miközben Gorkij emberek életét mentette meg, gyűlölködő, sztálinista cikkeket is írt. Az előbbi adhat felmentést az utóbbi alól?
Hosszú ideig ő volt a főhős legjobb barátja, a hollywoodi vígjátékok bumfordi untermannja, mígnem kigyúrta magát, és megkapta A galaxis őrzői főszerepét. Spielberg Jurassic Worldjében ő a vadakat és a hősnőt terelő főmacsó. Párizsban beszélgettünk vele.
Ez a sorozat valami olyat csinált, ha nem is végig egyenletes színvonalon, ami régen ráfért kanonikus meséinkre. S ha a készítők megálltak volna az első évadnál, valószínűleg egy – mentegetőzések nélkül, bármikor, bárkinek – teljes szívvel ajánlható remekről beszélhetnénk.
Jó, hát a kezdésképpen benyomott Ágnes Vanilla-dal elég vadul hívta fel a figyelmet arra, hányadán áll az ízléssel az elkövetkező műsor; senki sem állíthatja, hogy ne figyelmeztették volna.
Bárhogy is tagadják a művészettörténészek/műkritikusok, mindenkinek vannak kedvenc művészei vagy művészeti irányzatai.
Az 1950-es években az új hatalom korántsem volt annyira következetes a szerencsejátékokkal, mint sok egyéb, leszámolásra váró, „osztályidegen” tevékenységgel. Üldözte, de csak félgőzzel. Még az is lehet, hogy nyakig benne volt.
A felejtés és az emlékezés kezdetektől izgatja az emberiséget. A felejtéshez negatív asszociációk kapcsolódnak, valamilyen veszteséget vagy hiányt feltételez, az emlékezés pozitív, a tudás alapját képező jelenség.
Manapság a stressz egyfajta kellemetlenséget jelent, az idő, a kötelezettségek nyomását, mindenféle aggodalmainkat írjuk le ezzel a kifejezéssel, bármit, ami nyomaszt, szorongat, amitől „stresszelünk”.
A nacionalizmus olyan, mint a szex: okozhat jó érzéseket, de vannak, akik elképesztően kegyetlen tetteket követnek el miatta – véli a Tel-avivi Egyetem professzora. A híres szakembert arról faggattuk, honnan ered a nacionalizmus, és mit lehet vele kezdeni.
Miközben az amerikai igazságszolgáltatás, az angolszász sajtó és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) keresztes háborút hirdetett ellene, Herr Joseph Blattert a hétvégén ötödszörre választották meg a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökének. Most megpróbáljuk a dolog jó oldalát nézni – vagy legalább magyarázatot találni rá.
Magyarországon a HIV-vel élők száma folyamatosan nő, bár járvány egyelőre nem fenyeget. A Szent László Kórház mellett ugyan beindultak a vidéki decentrumok is, de az orvoskivándorlás, a kevés szűrés, az ilyen betegekkel szembeni elutasítás komoly problémák forrása lehet a jövőben.