A szerk.

Önkényuralmi jelkép

A szerk.

„Ezeknek a keresztállításoknak a tartalmával semmiképpen nem tudunk azonosulni. Éppen ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy a karácsonyi előkészület, az adventi időszak méltó módon történjen, az egyháznak megvannak a saját liturgikus előírásai és hagyományai a karácsony előkészítésére”

 – írta 2009-ben Erdő Péter a Magyar Püspöki Konferencia körlevelében, miután tudomására jutott, hogy bizonyos „adventi akciókon” az egyház vezetésének tudta nélkül vettek részt katolikus papok. Az egyházfő megvetését az is mutatta, hogy meg sem nevezte a keresztállítások kezdeményezőjét, a Jobbikot. Még a „klasszikus”, árpádsávos, magyar gárdás újnáci pártot, amely a médiafigyelem mellett semmi egyebet nem akart, mint borsot törni zsidó honfitársaink orra alá; a fővárosban a hanuka idején addigra hagyományossá vált, nagyméretű menórainstallációk mellé helyezni a fakeresztjeit.

Erdő Péter intelmei ellenére is nyilvánvalóvá vált, hogy a kereszt az önkényes köztéri elhelyezések sorában különleges státusú; míg egyéb, illegális műtárgyak esetében a bontás elrendelése az illetékesek részéről magától értetődő és természetes, ugyanez még a Jobbik keresztjeinél is elbizonytalanította az ügyben eljáró polgármestereket. Ilyenkor ugyanis nemcsak a Jobbik emelte (volna) fel a szavát, de a Fidesz is mozgósította (volna) a hozzá oly közel álló polgári köröket és gyülekezeteket, hogy azok hisztérikusan támadjanak le mindenkit, aki hozzá mer nyúlni bármiféle kereszthez – legyen az legális, vagy illegális, környezetbe illő, vagy környezetet károsító.

E hisztéria 2010 után megkapta az állami keretezést: a kereszt az Alaptörvénybe már a nemzeti összetartozás jelképeként került, ezért egyes jogászok szerint esetleges megrongálása semmiképpen nem nevezhető „átlagos” vandalizmusnak, vallási és nemzeti jelkép lévén a bíróság előtt felminősítő körülmény, ha valaki bántani merészeli.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.