A szerk.

Egyetemes gyávaság

A szerk.

A gyermekvédelminek csúfolt törvény utóhatása borzolta a kedélyeket az elmúlt hetekben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Június közepén, még a Pride – azóta tudjuk: több százezres – vonulása előtt cikket jegyzett a Hvg360 felületén az egyetem Pszichológiai Intézetének három oktatója.

Kengyel Judith Gabriella, Szondy Máté és Zsila Ágnes a megjelent írásban „egy keresztény szellemiségű egyetem” oktatóiként szólaltak meg, és friss kutatásokat, komparatív tanulmányokat citálva leszűrték a nem túl meglepő tanulságot: „Egy heteroszexuális együttélés is lehet ártalmas és bántalmazó, míg egy LMBTQ+-párkapcsolat is lehet jelentőségteli és boldog.”

Az, hogy a szerető család fontosabb a gyerekeknek, mint a szülők neme és nemi irányultsága, nem lehet újdonság abban a magyar társadalmi közegben sem, ahol a kirekesztés immár kormányprogram. Másfél éve egy Me­ga­fon-propagandista írta meg véleménycikkben, hogy „két anya vagy két apa sokkal jobb, mintha egy se volna” (az írást aztán a saját kérésére törölték a Pesti Srácok oldaláról), de emlékezetes a válogatott focista, Gulácsi Péter kiállása is a szivárványcsaládok mellett, amivel kiváltotta a futballhuligánok haragját. De nem hittük volna, hogy az azonos nemű párok örökbefogadása olyannyira tiltott téma, hogy egyetemi oktatókat hurcoljanak meg miatta.

Július elején a 444.hu értesült először arról, hogy az oktatók ellen fegyelmit indított az egyetem, és további féltucatnyi olyan esetre derült fény, amikor a Pázmány oktatói, hallgatói, doktoranduszai hátrányos megkülönböztetést szenvedtek el azért, mert genderügyekkel, mássággal, homoszexualitással és egyéb elhajlá­sokkal foglalkoztak tudományos szinten. Úgy tűnik, könnyebb etikai vétség „gyanúja” alá kerülni, amióta Birher Nándor, a Fidesz-közeli bizniszeiről is ismert személy ül a bölcsészkar dékáni székében. „A Pázmány egy »idegen ország« szolgálatában áll, amely nem más, mint az Isten országa” – mondta a dékán a 777blog.hu-nak adott interjúban, egyértelművé téve, hogy nem zavarja, ha egy-két ügyet rosszallóan fogadnak „a világ hatalmasságai”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.