Amikor kiütjük a pontot idei utolsó lapszámunk utolsó mondatára, éppen elkezdődik egy újabb tüntetés, ezen a héten még csak a második – hisz’ mondtuk is az imént: kedd van. Azt fogják kiabálni a feltehetően nagy számban összeverődő „magyar emberek”, hogy Orbán, takarodj, vidd az összes haverod, s még hasonlókat, bár Habony Árpád már aligha fog átlejteni közöttük talpig édi Gucci ridiküljében, mert éppen kommunikációs offenzíva van, s abba az ilyesmi csak egyszer fér bele. Különben is, Habonynak döntő és szerfelett gyakorlati szerepet adott a miniszterelnök ebben a magyar embereket közvetlenül megszólító hadműveletben, tehát nem sasszézhat csak úgy összevissza, napjait a stratégiatervező asztal fölé görnyedve kénytelen immár tölteni, cca. 26 órában: hogy a magyar emberek végre tisztán láthassanak a dolgok mibenlétét, illetve az ország boldogulását illetően. Ő adogatja a töltényeket Orbánnak a harchoz.
Mert e kommunikációs offenzíva lényegéről is értesülhettünk úgyszólván a legfőbb érintettől magától. Az a lényeg, hogy Orbán beleáll, ő küzd a frontvonalban, ő lövi be a gólokat és lövi ki a kommunikációs patronokat – ő majd megmondja a magyar embereknek a tutit. Ő majd helyre teszi a dolgokat. S akkor az elbitangolt egyedek a sípszavára szépen visszaseregelnek az egy a zászló alá, és mondjuk a következő választásra megint egy lesz a tábor. A tüntetők is hazatakarodnak, az USA is befogja azt a lepcses száját, s feltehetően elindul fölfelé a rubel is, hogy a mára épp magát utánavető forintról ne is beszéljünk. Vida Ildikót szentté avatja a pápa, a magyar gazdasági csoda mind a hat pontja átfordul a tündérmeséből kőkemény racionalitásba, egyszersmind hazugságból igazságba. Értelmet nyer a kert alá telepített stadion, s nem bocsátanak el senkit a vasárnapra bezáró üzletek. Kacagva szalad az agglomeráció apraja-nagyja, hogy havonta elnyalhasson pár gombóc fagyit – lehetőleg egy körgyűrűhöz közeli cukiban – a kedves vezetővel. A Nyugat pedig beismeri végre, hogy merő szellemi tunyaságból tette magáévá a fékek és ellensúlyok Amerikában is csak az emberek vegzálására kitalált rendszerét, s a magyar emberek éleslátása, pontosabban a merev elutasításuk nyitotta fel a szemet a homokba dugott fejeken a tekintetben, hogy ez mekkora marhaság. Lám, Magyarország mennyivel jobban teljesít, mióta kikötötte a fékeit, s ledobta ellensúlyait. És aztán sorolhatnánk még reggelig, hogy mi minden lesz teljesen rendben lévő, tök okés attól, hogy Orbán Viktor beleáll a kommunikációs harcba, és megmagyarázza. Lám, már hozzá is fogott, elment a Blikkbe, soron kívül is a rádiójába, odanyilatkozott ő még a Bloombergeknek is…
Kezdi a dolgokat helyre rakni.
Felzabálja a papa munkájáért a gyereke nevében kuncsorgó szakszervezetek összes csokiját, oszt jónapot’. El lesz itt intézve minden. Amiről el kell terelni a figyelmet, arról el lesz terelve a figyelem, aminek ugyanakkor meg kell adni valamelyest az árát, mert hisz’ a működőképes eltereléseket addig kell pörgetni, amíg nagy bennük a hatékonyság. Ma így lett vasárnapi zárva tartásunk, holnap így lesz fizetős körgyűrűnk, holnapután meg így szakad ránk ezer ördög és pokol, mert kezdetben oly jól hangzottak, aztán meg valahogy bennük ragadtunk, mint Putyin illetékes felében. De semmi vész, mert Orbán beleállt, s megjavított mindent, amit a hülyék elkúrtak, dehogy ő. Ő kiigazította, helyre tette, önkezével, egyedül. A magyarok istene. Helyre tette a dolgokat.
Mindeközben Magyarországnak a túlélésért csak egyetlen dolgot kellene megtennie. Mindeközben Magyarország csak egyet tehet a túléléséért. Orbán Viktort kell a helyére tennie.
S ez a hely a hatalomtól nagyon-nagyon messze van, nem fékek és ellensúlyok választják el tőle, hanem kilométerek és vastag falak.
