A szerk.

Szelfi békaperspektívából

A szerk.

Még csak egy napja támadta meg Oroszország Ukrajnát, még épp csak az első menekültek érkeztek ide, amikor az ukrán határ innenső oldalán megjelentek a taxis hiénák, hogy hasznot húzzanak az életükért világgá futók nyomorúságából.

Azonmód forintosítva is lett az ügymenet: 150 ezer forint egy fuvar Budapestig. Minden tiszta és érthető volt, állt a mérlegen az ördög, s mindenki leolvashatta, hogy hány kiló. Semmi félreértés, nem volt egy félremagyarázható gesztus sem.

Szerencsére nem tartott sokáig ez a gyalázat, a helyszínre siető civil szervezetek a menekültek fogadásán túl a továbbjuttatásukat is igyekeztek megszervezni, letörvén ezáltal a hiénázást is. Fontos ezredszer is rögzíteni: döntő többségükben azokról a civil szervezetekről van szó, amelyeket Magyarország kormánya a legváltozatosabb, legaljasabb módszerekkel üldözött, próbált lehetetlenné tenni, felszámolni. A sorosistákról, amilyen például a Migration Aid, mely egészen mostanáig az egyik első számú közellenségnek számított a kormányzati retorika szerint. Magyarországon törvényt hoztak ellenük, megbélyegezték őket – most pedig az látszik, hogy erejükön felül igyekeznek és tudnak is segíteni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.