A szerk.

A tarhás

A szerk.

Fogy a pénz. És bár az orosz segítség Orbánéknak továbbra is megfelelne, az se lesz – Moszkvának az elkövetkezendő évtizedben alighanem kisebb gondja is nagyobb lesz annál, mint hogy euró- vagy dollármilliárdokat fektessen európai hasznos idiótáiba.

A NER pénzigénye viszont, a piramisjátékokhoz hasonlóan, egyre nő. Mit tesz erre Orbán? A küszöb alatt visszakúszva pénzt kér azoktól, akik ellen nagy hanggal szabadságharcot vív jó évtizede. A kuncsorgást igen nagy önérzettel adja elő, és a korábbinál is nagyobb összegért tartja a markát.

A 444 információi szerint Orbán a múlt pénteken levelet írt Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének, hogy a magyar kormány mégis igényt tart arra a forrásra, amelynek nagy részéről tavaly eleve lemondott azzal az indokolással, hogy nem akarja eladósítani az országot. A Covid-járvány okozta visszaesés kompenzálásáért létrehozott 750 milliárd eurós keretösszegű uniós helyreállítási alapról van szó, amelyből a tagországok meghatározott szabályok és felhasználási feltételek szerint hívhatják le a nekik járó részt. Ennek egyik része vissza nem térítendő támogatás (Magyarország esetében 7,2 milliárd euró), a másik pedig kedvező kamatozású hitel (10 milliárd euró).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.