A szerk.

Torrente

A szerk.

Santiago Segura megvan? És ha így mondjuk: Torrente?

Mindegy. Segura spanyol komikus, aki – ismer ilyeneket a művészettörténet, számosakat – gyakorlatilag összenőtt a szerepével, a köpcös, ápolatlan, megállíthatatlanul kopaszodó, megátalkodottan gonosz, politikailag tökéletesen inkorrekt, s még a gyöngyvászonról is büdösnek ható, minden moz­dulatában visszataszító rendőrtisztviselővel, Torrentével. Segura hírhedt figuráját az különbözteti meg a világ összes többi komikusának galád kisemberétől, hogy Torrente iránt egyáltalán nem akar semmiféle empátiát ébreszteni a nézőkben. Nem akar, de ha akarna, akkor sem tudna – Torrente utálatos és kész. Ugyanakkor ne tévedjünk, Segura nem egy Chaplin, de még csak Fernandel, Louis de Funès vagy Oliver Hardy sem. Igyekvő harmadvonalbeli komikus. A Torrente viszonylagos sikere voltaképpen meglepő, de tény: az ötödik részéhez például a háromszoros Golden Globe-nyertes, Oscar-jelölt Alec Baldwint sikerült megnyerni. A széria ezzel együtt kifáradóban van, ezért az alkotók gondoltak egy merészet, s a karaktert úgy, ahogy van, átpakolták új környezetbe. Segura ugyanazt játszsza, köpcös, ápolatlan, megállíthatatlanul kopaszodó, megátalkodottan gonosz, politikailag tökéletesen inkorrekt, s még a gyöngyvászonról is büdösnek hat, csak éppenséggel ebben az új filmben Spanyolország – néppárti, mert nagyon adnak a valósághűségre – miniszterelnökét adja. (Most képzeljék el, hogy adna-e Andy Vajna pénzt egy hasonló magyar projektre, egy visszataszító néppárti miniszterelnökkel a főszerepben?)

Az első kép mindjárt infernális, valami világtalálkozó van a fejeseknek, csoportkép készül, de először csak melltől lefelé látjuk a fotózkodókat. Mindenki áll szálegyenesen, de hoppá, középen egy kigombolt zakót, a terjedelmes hason mindjárt szétpattanó gombolású fehér inget, s zsebre vágott kezet látunk. A néző örül, anélkül, hogy az arcot látta volna, felismerte: hisz’ ez Torrente, jön tehát a fingós-hasraesős móka, vad röhögés, másfél óra tele mocskos poénokkal. Torrentét hamarosan beszédet mondva látjuk a vásznon, arról beszél, hogy mindenáron meg kell állítani a bevándorlást, mert a bokszosok nagyon el vannak pimaszodva, hozzák ide a kulturális különbségeiket, amiből csak a bajok származnak. (A szónoklat nagy színészi teljesítmény, az ezt felvezető jelenetben látjuk, hogy a „miniszterelnök” megkapja az aktuális közvélemény-kutatási adatokat, amiben az áll, hogy előzi őt a szélsőjobb.) Segura, aki a rendezést is magára vállalta, a kultúráról szóló beszédrészlet alatt vágóképeket mutat, Torrente felesége csápol egy ufóhívő nyugdíjas popzenekar koncertjén (azok a kosztümök!), Torrente meg harmadosztályú focimeccsen köpköd.

Segura szerencsére nem spórolja el a közismert nemzeti jellemvonások ábrázolását sem, a spanyolok például nagyon szeretik a focit. A fejesekkel letudott csúcstalálkozóról ezért Torrente egy labdarúgó-díjátadásra siet, s a nézőnek azon kell röhögnie vagy bosszankodnia, ahogy a köpcös az ünnepi helyszín előcsarnokában letámadja az érkező hírességeket egy-egy közös fotóra. Vigyázat, spoiler következik: a Santiago Bernabeu-díjat adják át, amit a spanyol kormány felterjesztésére oszt ki minden évben a FIFA, és a legdurvább játékosnak ítélik oda. Pepének, a Real Madrid védőjének van a filmben egy zseniális cameója. A díjátadás alatt flashback van, látjuk a tavalyi ceremóniát, amikor Torrente, mint spanyol miniszterelnök adta át a díjat Pepének. Jön föl a színpadra Torrente, szinte rohan Pepe felé a bazi nagy (a híres stadiont ábrázoló) díjjal, s folyamatosan öltögeti a nyelvét a játékosra, aki láthatóan megijed tőle. Gyorsan átveszi az aranyozott stadiont, s a sziklakemény, könyörtelenségéről híres védő szabályosan elmenekül Torrente elől a színpad szélére. A „miniszterelnök” pedig ott marad a színpad közepén tök egyedül, néz tétován jobbra-balra, s még párszor kinyújtja a nyelvét. De nem meséljük tovább, talán a magyar mozik is bemutatják hamarosan (Csuja Imre megszokott szinkronjával).
A vége szomorú, egy elhagyott stadiont látunk, ördögszekeret hajt át rajta a szél.

S mi nem tudunk nevetni. Csak nézünk mi is tétován, hogy mi van itt. Milyen mozi ez? Az lehet a baj, hogy valahogy elment a humorunk.

Figyelmébe ajánljuk

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Zöld és fekete

A többszörös hozzáférhetetlenség határozza meg Nanna Frank Møller és Zlatko Pranjić frusztráló dokumentumfilmjét. Első ránézésre a téma filmes-antropológiai eszközökkel könnyedén megragadhatónak tetszik. Zenica egy Szarajevótól nem messze lévő kisebbecske város, amelynek határában a világ egyik legnagyobb acélgyárának, az ArcelorMittalnak a kokszolóüzeme terpeszkedik.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.

Kire ütött ez a gyerek?

Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.

2 forint

„Újabb energiaválság felé robog Európa, ebből kellene Magyarországnak kimaradni, ami nem könnyű, hiszen ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt talán vérlázító is” – e szavakkal indította Orbán Viktor a beígért repülőrajtot indiai kiruccanása után. Hazatérve ugyanis a miniszterelnök szembesült egynémely adatsorral, meg leginkább azzal, hogy, a legendás Danajka néni szavaival élve, „drágulnak az árak”. Az üzemanyagé is.

Kiárusítás

Lassan másfél éve szivárgott ki, hogy az állam egy olyan arab befektetőnek, Mohamed Alabbarnak adná Budapest legértékesebb egybefüggő belterületét, a Rákosrendezőt, aki mindenféle felhőkarcolót képzel oda, egyebek mellett a Hősök tere látképébe belerondítót is.

24 óra

„Megállapodást kellene kötnie. Szerintem tönkreteszi Oroszországot azzal, ha nem köt megállapodást” – mondotta Trump elnök a beiktatása utáni órákban Vlagyimir Putyinról, majd hozzátette azt is, hogy „szerintem Oroszország nagy bajba kerül”. Trump azt is elárulta, hogy telefonbeszélgetést tervez az orosz elnökkel, de még nem tudja, mikor.

A Menhir

Bár soha nem jutott a hatalom közelébe, Jean-Marie Le Pen mérgező jelenlétével így is át tudta hangolni a francia közgondolkodást. Több mint fél évszázadig volt elmaradhatatlan szereplője a politikai életnek. Újrafazonírozott pártját lánya, Marine Le Pen, eszmei hagyatékát az alt-right francia letéteményese, Éric Zemmour viszi tovább.

Nehogy elrabolják

Huszonéves nőként lett vizsgáló a magyar rendőrségen, és idővel kivívta férfi kollégái megbecsülését. Már vezetői beosztásban dolgozott, amikor az ORFK-hoz hívták; azt hitte, szakmai teljesítményére figyeltek fel – tévedett. Patócs Ilona A nyomozó című könyve nem regény, hanem egy karrier és egy csalódás dokumentuma.