E jellemző mondat az olvasó intuíciójával szemben nem Orbán Viktortól származik (ez esetben a helye a Szüret rovatban lenne), hanem Devecz Miklós, a Szegedi Tudományegyetem frissen kinevezett kancellárjának motivációs leveléből való. Mint arra az Átlátszó Oktatás blog rámutatott, Devecz a közelmúltig egy amerikai kamuegyetemen szerzett végzettséget tüntetett fel életrajzában doktori fokozatként – ehhez képest egészen rokonszenves módon vallja be, hogy az évi 78 milliárdos költségvetésű intézménnyel kapcsolatos elképzeléseit a paraszti logikán alapuló átvilágításon túl nem tudja kifejteni, mert hogy ilyenek nincsenek neki.
Devecz csak egy a 29 állami egyetem és főiskola élére december végével kinevezett kancellárok közül. Az újonnan létrehozott pozíció súlyát nem becsülnénk le, a kancellár felel az intézmény teljes működtetéséért, gyakorolja az adminisztratív személyzet munkáltatói jogait, és vétójoga van a szenátus minden „gazdasági következménnyel járó” döntése felett. A kormány az egyetemek felelőtlen gazdálkodásával indokolta a szigorúbb gazdasági kontroll szükségességét; és mi tagadás, munkánk során magunk is gyakran találkozunk gyanús egyetemi szerződésekkel, baráti cégnek kiszervezett diplomaosztóval, nem is szólva a HÖK-vezetők viselt dolgairól. Ám a tapasztalat azt is mutatja, hogy ahová az állam beteszi a lábát, ott a korrupció vagy a szimpla bénázás nem vész el, csak átalakul. Meg tudjuk érteni az oktatói gárda egyetemi autonómiát féltő érvelését is. Mi történik például akkor, ha egy pajkos professzor újfent V. I. adóhivatali elnökön élcelődik a zh-ban, a túlbuzgó kancellár pedig Palkovics államtitkár érdeklődő telefonhívását meg sem várva megállapítja, hogy az anyatigris magánéletébe súlyosan belegázoló dolgozatpélda a nyomtatási kiadások elszabadulásával fenyeget, majd elrendeli a feladatlapok bezúzását?
De ha egy pillanatra elfogadjuk, hogy a kancellári rendszerrel az egyetemek akár jól is járhatnának, akkor sem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy Orbán – saját bevallása szerint – már júliusban, a pályázati kiírást megelőzően (!) tudta, kiket fog kinevezni. S bár belátjuk, hogy nem egyszerű – egyesek szerint nem is érdemes – olyan alkalmas jelöltet találni, aki a Fideszhez nincs bekötve, egy-két minőségi fenntartásunkat azért jeleznénk. Azzal önmagában semmi baj nincsen, hogy a BME irányítását Barta-Eke Gyula, Ózd egykori alpolgármestere kapta meg, hiszen ő később a VÁTI, majd a MAG Zrt. vezérigazgatója lett; a bizalom ugyanígy megelőlegezhető Szász Károly volt PSZÁF-elnöknek is. Ám az már kevésbé tűnik nyerő ötletnek, hogy az ELTE-t Scheuer Gyulára, Németh Szilárd rezsibiztos egykori csepeli főtanácsadójára bízták, a BGF-re berepülő Dietz Ferencet pedig újra sem indította Szentendrén a Fidesz, köztudomásúlag a város pocsék gazdálkodása miatt. Kupper András volt parlamenti képviselő és alpolgármester miután a SOTE-n elbukott, a Zeneakadémián vigasztalódhat (zongoraművésznek készült, mondják róla), de a kormány nem engedte el Papcsák Ferenc exjegyzőjének kezét sem, aki máris állóháborúba keveredett a Színművészeti Egyetem szenátusával.
Az illusztris névsor nem csak arról árulkodik, hogy a Párt miként gondoskodik kiszolgált és (vagy) másutt kudarcot vallott kádereiről. E gyászhuszárok felügyelői kinevezése megmutatja azt is, mire taksálja Orbán Viktor a magyar felsőoktatást. Igen, pontosan ennyire.
