Kövér László szíve vérzik Pápáért
Ha már elemezte a Fidesz által elbukott várost, elmondta a véleményét Ukrajnáról is.
Ha már elemezte a Fidesz által elbukott várost, elmondta a véleményét Ukrajnáról is.
A DK próbált szigort elérni, de ez nem volt olyan szimpatikus a kormánypártnak.
Mostantól Térítéses Betegellátó Osztály üzemel, ami bizonáyra nagy előrelépés.
Az aHang petícióját alig egy hét alatt 50 ezren írták alá.
Aki új pozíciója mellett az MTÜ igazgatóságának elnöki posztját is megtartja.
Nem kell új párt, ellenállásra van szükség, mondta a képviselő.
Elmondta, ők mit csinálnak. Érdmes lehet megfogadni a tanácsát, minden bizonnyal ennek köszönhető a gazdagodása.
A legnagyobb elismerés, amit a kormány kaphatott, hogy nem hívták meg a „háborúpártiak” londoni gyűlésére.
Ha erre nem talál fedezetet a kormány, akkor marad a deficit növekedés.
A legfideszesebb főszerkesztő nem tudja ennek okát.
A Népszava arról ír, hogy több állami iskolában is kötelező „szekrénypénzt” szedtek a diákoktól.
Nyáron 35 év után nyert nem jobboldali jelölt Pápán, ezúttal a közgyűlési többség volt a tét.
Felszólításukat az összes fővárosi képviselőnek is eljuttatták.
A szervezők egy harminc méteres ukrán és egy ugyanekkora magyar zászlót vittek csendben.