Amikor egy haldokló csak az emberségre számíthat

Nem vénnek való vidék

Belpol

A gyógyító kezelésekre már nem reagált az idős szegedi beteg szervezete, így hazaadták, ám minden másnap a sürgősségire kellett vinni. Olykor kilenc órát feküdt a váróban emberek között, hasán a csövekkel és a papucsával. Palliatív ellátás sok helyen működik Magyar­országon – a szegedi egyetem intézményeiben még nem.

„Vizsgálták egy ideje, de két hónapja derült ki, hogy mi az édesanyám betegsége. Olyan daganat, amin csodálkoztak, hogy ott és úgy alakult ki a hasában” – fogott bele a családja életét meghatározó történet ismertetésébe egy ötvenöt éves szegedi asszony. „Rendesen ellátták, de kiderült, hogy már áttét is van, és a gyógyító kezelésre nem reagál a betegség. Az orvosokból álló onkoteam úgy határozott, hogy kapja meg a lehető legjobb tüneti kezelést, és vigyük haza. Az addig szedett gyógyszereit írták föl neki. Az állapota azonban rosszabbodott, és már többször is be kellett vinni az SBO-ra. Volt, hogy azért, mert nem kapott levegőt, máskor eldugult a drén a hasában, és előfordult, hogy nem tudtuk megitatni, etetni. Amikor nem kapott levegőt, akkor gyorsan sorra került. De előfordult máskor, hogy 9 órát feküdt ott a kerekes hordágyon, a papucsai fölpakolva rá, egy csomó ember között. Az anyám az egészségügyből ment nyugdíjba, tudja, mi hogyan működik, és nagyon türelmes ember. Elkeseredtem, amikor azt mondta, segítsek rajta, mert most már nagyon fáj, és hogy nem így akarja végezni az életét. Legutóbb fölvetődött, vért kellene kapnia, ehhez azonban a hematokritérték nem volt megfelelő. A megoldás: egy hét múlva vigyem el édesanyámat vérvételre, és ha az értékek megfelelnek a protokollnak, beviszi a mentő, és kaphat vért. Kilátástalannak tartom, hogy kapunk időpontot, és hogy őt ebben az ágyban fekvő, mozdulatlan állapotában elvisszük vérvételre, aztán, ha lehet, megint az SBO-ra azért, hogy vért kapjon.”

A beteg lánya nem adta a nevét a nyilatkozatához, mert olyan munkahelyen dolgozik, ahol egy vezetői körlevél elbocsátás terhe mellett megtiltotta, hogy bárki szóba álljon a sajtóval. Ez ugyan nem munkahelyi, hanem személyes ügy, de attól tartott, amiatt is hátrány érheti, ha erre az esetre engedélyt kér. A Narancsot azért kereste meg mégis, mert miután édesanyja leesett a lábáról, az egész család élete nagyot változott, és ez nem egyedi helyzet.

Az anyját magukhoz költöztették a panel­lakásba, a fia nemrég megürült szobájába. Egy ideig az apja át tudott járni, hogy ott legyenek együtt, de aztán kiderült, neki hosszú ez az út. Így a beteg visszaköltözött a közös lakásukba, hogy legalább együtt legyen a férjével. Jár hozzá egy gondozónő mindennap egy órára, ami nagyon nagy segítség, de a beteg lánya egy idő után táppénzre ment a munkahelyéről. Azt mondta, gyakran hasonló helyzetben találja magát a többi daganatos beteg családja is. Napról napra újabb tüneteket észlelnek, és sokszor fogalmuk sincs, mit kell tenni. Ilyenkor attól függ a közös életük, mennyire tájékozottak, tudják-e, mire hogyan kell reagálni. Magukra maradnak a beteggel együtt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.