28 olyan döntést hoztak 2023-ban, amiről akár 90 évig nem tudhatunk meg semmit

  • narancs.hu
  • 2024. március 1.

Belpol

Tavalyhoz képest nőtt az ún. háromezres kormányhatározatok száma. 

2023-ben a kormány 28 titkos, úgynevezett háromezres kormányhatározatot hozott – írja a hvg.hu. A lap közérdekű adatigénylés nyomán deríette ki a számot, és mint megjegyzi, ritkán ilyen rövid egy adatigénylésre érkező válasz, mint ez, vagyis egy kétjegyű szám. Csakhogy a darabszámnál többet nem lehet közölni ezekről, mivel a kormányhatározatoknak nemcsak a tartalma titkos, vagyis „nemzeti minősített adat”, hanem már a címe is, mert abból kiderülhetne, milyen témáról szól.

Ezeknek a kormánydöntéseknek közös jellemzője, hogy négyjegyű jelölésük, a sorszámozásuk hármassal kezdődik, ezért is hívják őket „háromezres” határozatoknak. Ebből született tehát tavaly 28, ami nem tűnik soknak, főleg, hogy a kormány 2023-ban 1621 darab nyilvános határozatot is hozott. Ezeket nevezzük „ezres” határozatoknak. 

A lap szerint a NER 2010-2023 közötti időszakában a 2021-es év 38 háromezres darabja alighanem rekord. A háromezresek száma évről évre hektikusan változik, de az látszik, hogy némi csökkenés után – hiszen 2021-ben 38, 2022-ben pedig csak 24 volt – megint nőtt, tavaly 28-ra.

Törvény szerint a háromezresek nemzeti minősített adattá válnak, tartalmuktól függően 10, 20, vagy a „Szigorúan titkos!” pecsét ráütésével 30 évre. Utóbbi minősítés ráadásul kétszer is meghosszabbítható, így akár 90 évre is elzárva maradhatnak a nyilvánosság elő. Tartalmuk legtöbbször úgy derül ki, hogy maga a minősítő, vagy egy következő kormány feloldja a titkosítást.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.