65 építész állt ki a FUGA jelenlegi vezetése mellett

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 30.

Belpol

Az intézmény és rendezvényei színvonala európai mércével is számottevő - írják.

Egy hete részletes cikkben foglalkoztunk azzal, hogy a Budapesti Építész Kamara lecserélné a FUGA kulturális központ vezetését, azaz a két ügyvezetőt és Nagy Bálint művészeti vezetőt.

Tizenegy év után lecserélnék a FUGA vezetését

Eltávolítaná a FUGA kulturális központ eddigi vezetését a fenntartó Budapesti Építész Kamara. A döntést a kamara elnöke maga közölte az érintettekkel, de egyelőre nem világos, hogy mi a célja a központtal. A FUGA-t 11 éve hozta létre a Budapesti Építész Kamara (BÉK) a Petőfi Sándor utca 5.

A FUGA honlapján közölt nyílt levélben most 65 építész áll ki a központ jelenlegi vezetősége mellett, arra kérik a Kamarát, hogy "a FUGA széles körű jelenlegi programját támogassa és erősítse meg bizalmával jelenlegi vezetését."

Mint írják, "a BÉK büszkén vállalhatja a FUGA Budapesti Építészeti Központ jelenlegi működését. Működése széles társadalmi körben tette ismertté az építészet és társművészetek kulturális szerepét. Az intézmény és rendezvényei színvonala európai mércével is számottevő."

A Kamara korábban egyébként a FUGA gazdálkodása körüli folytonos feszültségekkel indokolta a lépést.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.