800 millió forint EU-támogatásból fejlesztették, most lelövi az elektronikus cégbetekintőt a kormány

  • narancs.hu
  • 2024. május 8.

Belpol

Mehet az ember a hivatalba személyesen.

Nem tartja indokoltnak a szolgáltatás fenntartását az igazságügyi tárca, így megszűnik a felület, amelynek segítségével eddig bárki ingyenesen hozzáférhetett a magyarországi gazdasági társaságok cégirataihoz – írja a 24.hu.

Most ez olvasható az oldalon: „az Elektronikus Ügyintézési Portál E-cég betekintés szolgáltatását biztosító Országos Bírósági Hivatal (OBH) és Igazságügyi Minisztérium (IM) közötti együttműködési megállapodásban rögzített fenntartási időszak megszűnt, ezért az E-cég betekintő nem érhető el.”

Pedig az E-cég fejlesztésére 800 millió forint uniós forrás érkezett.

Az ingyenes nyilvántartás rögzítette a cégbírósági bejegyzéseket megalapozó dokumentumokat, így a közgyűlési jegyzőkönyveket, a tulajdonosváltásról szóló döntéseket vagy éppen a fizetésképtelenség megállapítását. Sok időt spóroltak meg a használói azzal, hogy nem kellett elmenni az illetékes a cégbíróságra, és annak nyitva tartásához igazodni.

A rendszert európai uniós forrásból, az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében fejlesztették 2009 és 2011 között. 

Ezután csak személyesen, cégbíróságon lehet ingyenesen betekinteni ilyen dokumentumokba, online lekérés létezik ugyan, de csak díjfizetés ellenében lehetséges, iratonként és kilobyte-onként is fizetni kell.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.