Mégsem támogatja a gyónási titokra vonatkozó kitételt a Fidesz

  • narancs.hu
  • 2024. május 8.

Belpol

Alighanem ez így sem jelenti azt, hogy a gyónási titkot ki kéne adniuk a papoknak.

A Fidesz frakciója nem támogatja Dunai Mónika fideszes képviselőnek azt a javaslatát, amely a gyermekvédelmi törvény gyónási titokkal kapcsolatos részét is szigorítaná - közölte a kormánypárt az MTI-hez eljuttatott közleményben.

„Dunai Mónika képviselőtársunk tegnapi javaslata szigorít, a fegyelmi felelősségre vonást és a büntetőjogi következményeket is kiterjeszti a gyermekvédelmi jelzőrendszer valamennyi tagjára, ha azok elmulasztják jelzési kötelezettségüket egy gyermek veszélyeztetettségének észlelése esetén. Kivételek ez alól nem lehetnek sem egyházi, sem alapítványi, sem egyéb fenntartású intézményekben. Ezt támogatjuk. A gyónási titokra vonatkozó részt azonban nem, mert annak jelenlegi szabályozása elegendő, módosítása szükségtelen” – olvasható a közleményben.

A törvényjavaslatban ugyanis külön kiemelték: „Nem terheli a (2) bekezdésben meghatározott jelzési vagy kezdeményezési kötelezettség az egyházi jogi személy és a vallási egyesület vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagját az olyan információval kapcsolatban, amire a hivatásánál fogva titoktartási kötelezettsége áll fenn.” 

Az, hogy meghátrált a Fidesz, nem feltétlenül jelenti, hogy a gyónásban bevallott, gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményekről a papoknak bejelentést kell tenniük.  A 2011. évi CCVI. törvény már kimondja, hogy „az egyházi személy a hitéleti szolgálata során tudomására jutott, személyiségi jogot érintő információkat nem köteles állami hatóság tudomására hozni”. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.