Nagy mintán végzett felmérést a Publicus, minden kategóriában a Tisza Párt vezet
Több mint háromezer embert kérdeztek meg, a biztos pártválasztók 42 százaléka Magyar Péterékre szavazna.
Több mint háromezer embert kérdeztek meg, a biztos pártválasztók 42 százaléka Magyar Péterékre szavazna.
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár levélben értesítette az intézményvezetőket az újabb fenyegetésekről.
Tavaly 9,1 százalékkal kevesebb gyerek született, mint 2023-ban.
A miniszterelnök szerint a keleti nyitás aktualitása erősebb, mint bármikor.
„Nem a cigány embereket szidtuk, hanem vele karöltve viccelődtünk” - védekezett.
De hogy miért, azt nem árulják el.
Orbán a 42 milliárdból felépített fóti filmstúdió megnyitóján értékelte a filmipar történelmét és helyzetét.
Mivel a Pénzügyminisztérium közben meg is szűnt, végül az Államadósság Kezelő Központ fog oda beköltözni.
Nagy Jánost hivatali visszaélés és közokirat-hamisítás miatt ítélték el első fokon, a bíróság szerint részesedésért cserébe segített pályázatot nyerni egy cégnek.
2023-ban még a kormány kért terveket, hogy előkészítsen egy pályázatot a területre, aztán inkább eladták az arab befektetőknek.
Bár Csák János tavaly júniusi lemondásával úgy tűnt, süllyesztőbe kerül a miniszter fő művének tartott kulturálistörvény-tervezet, utóda, Hankó Balázs felügyeletével a botrányos szöveg több eleme is átszivárgott egy salátatörvénybe rejtve. Mit mutat a kulturális szféra körüli újabb kormányzati barkácsolás?