A benzinár emelkedése miatt kilőtt az infláció

  • narancs. hu
  • 2018. október 9.

Belpol

Egy év alatt csaknem 15 százalékkal drágult az üzemanyag.

A  fogyasztói árak átlagosan 3,6%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a járműüzemanyagok és a dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben - derül ki a KSH friss gyorsjelentéséből.

Az egy évvel korábbi árakhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 4,6%-kal emelkedett. Ezen belül leginkább az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) lódult meg, hiszen 21,2 százalékkal kell többet fizetnünk ezekért, mint egy éve. A liszt 7,8, a tojás 7,0% lett drágább, míg a cukor ára jelentősen esett, 22,7%-kal alacsonyabb lett. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 5,1, míg a szolgáltatásoké 1,8%-kal nőtt.

A háztartási energia átlagosan 1,5%-kal drágult, de a szegények számára fontos tűzifa ára például 12,1, a palackos gázé 11,2%-kal nőtt. Jelentősen emelkedett a  járművek üzemanyaga is, amelyért most 14,9%-kal kellett többet fizetni, mint 2017 szeptemberében.

Az elmúlt hónapban kissé mérséklődött az infláció. A fogyasztói árak átlagosan 0,3%-kal nőttek. Az élelmiszerek ára 0,5%-kal emelkedett, ezen belül a liszt 3,9, az idényáras élelmiszerek 1,6, a tej 0,8, a baromfihús 0,7, a sertéshús 0,6%-kal drágult, miközben a csokoládé, kakaó 1,8%-kal olcsóbb lett. A szezonváltás következtében a ruházkodási cikkek 2,1%-kal többe kerültek.

A szeszes italok, dohányáruk ára 0,7%-kal nőtt, meghatározóan a dohánytermékek jövedéki adóemelése miatt. A háztartási energia 0,3%-kal drágult, ezen belül a tűzifa 2,7, a palackos gáz 1,4%-kal. A járműüzemanyagokért 1,3%-kal kellett többet fizetni. A szolgáltatások ára 0,4%-kal mérséklődött, ezen belül – a nyári főszezon zárását követően – az üdülési szolgáltatásoké 4,7%-kal.

Az idén eddig átlagosan 2,7%-kal nőttek a fogyasztói árak.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.