A debreceni klinikának sem kellenek az adományágyak

  • narancs.hu
  • 2019. március 18.

Belpol

Aludjanak az anyukák inkább kozmetikai széken.

A fekhelyek kényelmetlenségével magyarázta a debreceni egyetem gyermekklinikájának egyik dolgozója, hogy a gyerekeik mellett maradni akaró szülők miért nem használhatják azokat az összecsukható ágyakat, amelyket az Ágyat az anyukáknak akciót elindító Orosvári Zsolttól kapott az intézmény még decemberben - számol be a HVG.

Az anyukát ezek után egy 45 cm széles, eredeti funciója miatt külön ülő-, láb- és hátrészből álló (vagyis a támlák között jókora mélyedést rejtő) kozmetikai szék fogadta. A rendkívül keskeny, csúszós műbőr felületű „ágy” azonban úgy is alkalmatlannak bizonyult az alvásra, hogy mepróbálta a réseket kitömni. Az esetét egy debreceni szülőcsoportban megosztó anyuka leírásához rövid időn belül számos hasonló komment érkezett.

Az adományágyakat csupán két egészségügyi intézmény: a volt egészségügyi államtitkár, Nagy Anikó vezette budapesti Heim Pál kórház, illetve a Matolcsy György jegybankelnököt és Vlagyimir Putyin orosz elnököt díszdoktorrá avató Debreceni Egyetem Gyermekklinikája utasította vissza. Holott utóbbi főigazgatója február végén még megköszönte az akció szervezőinek a korábban átadott húsz ágyat. De később mégis az épülethez tartozó kismamaszállón helyezték el az ágyakat. Csakhogy Orosvári Zsolték célja pont az volt az akcióval, hogy minden anyuka a gyereke mellett maradhasson anélkül, hogy a földön kényszerüljön aludni.

Az indulatokat tovább korbácsolta az intézmény gyermekhaematológiai osztályán dolgozó egyik orvos bejegyzése is. Szegedi István, aki az Együtt képviselője a debreceni közgyűlésben, „agresszív adományozónak” nevezte Orosvárit.

Válaszul néhány szülő arra emlékeztette Szegedit, hogy Orosváriék előbb megkérdezték az intézményt, hogy kéri-e az ágyakat, és csak azután hozták be, hogy igenlő választ kaptak.

Az intézmény másik dolgozója azzal vette védelmébe Szegedit, hogy az ágyak nagyok, ráadásul nem lehet megfelelően fertőtleníteni. Ezzel magyarázta a tiltást a Heim Pál Kórház is. Csakhogy a HVG által közölt képeken látszik, hogy beférnének, nappal pedig összecsukva tárolhatóak.

Az ágyakat egyébként egészségügyi szakemberek, köztük gyermekorvosok és kórházi dolgozók bevonásával választották ki az akció elindítói, és az ország több, mint 50 intézménye azóta is gond nélkül használja is őket.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."