A DK az összes EP-képviselőhöz eljuttatta Orbán tusványosi fajelméleti fejtegetését

  • narancs.hu
  • 2022. július 25.

Belpol

Mert a Fidesz csak egy cenzúrázott verziót küldött körbe.

Mint arról mi is beszámoltunk, Orbán Viktor szerint a veszélyek, a bizonytalanság és a háború évtizede lesz a következő, korábban megrendíthetetlennek hitt tartóoszlopai repedeznek a nyugati civilizációnak. Többek között erről beszélt a miniszterelnök a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) tartott előadásában Tusnádfürdőn szombaton.

 

Hétfőn Barkóczi Balázs a DK országgyűlési képviselője, szóvivője adott ki közleményt, melyben azt írta: „Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője csak cenzúrázva merte elküldeni az európai parlamenti képviselőknek Orbán Viktor hétvégi beszédét.

Az általa küldött összefoglalóból kimaradt Orbán fajelméleti fejtegetése is, ami Európában és általában a nyugati civilizációban is vállalhatatlan lenne”.

A képviselő hozzátette: „A DK segít, ahol tud: Dobrev Klára az összes európai parlamenti képviselőnek elküldte a beszédből azt, amit Orbánék nem mertek. Vége a kettős beszédnek és a pávatáncnak, Orbánt a fajelmélet sem fogja kihúzni abból az elégedetlenségből, amit az adóemeléseivel és a megszorításaival okozott a magyaroknak. Orbán többé Európában sem ölthet báránybőrt, az európai politikusok ma reggelre szóról szóra és betűről betűre ismerik a magyar miniszterelnök véleményét a fajok keveredéséről. A DK szerint a fideszes Mein kampf csak tovább mélyíti az Orbán és Európa közti szakadékot, amivel távolabb kerültünk attól, hogy Orbán Viktor rendszere bármilyen uniós forráshoz jusson.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.