A DK meggondolta magát: mégis támogatják az ellenzéki összefogást Szegeden

  • narancs.hu
  • 2019. július 6.

Belpol

Gyorsan észhez tértek.

Ahogy arról tegnap mi is beszámoltunk, a DK olyan szegedi körzetben is saját jelöltet akart indítani, amelyeket több cikluson keresztül sikeresen megnyert az MSZP.

Gyurcsányék kiálltak Botka mögül Szegeden

Olyan körzetekben is akart indítani jelöltet a DK, ahol korábban MSZP-s aspiránsok sikeresen szerepeltek. Szegeden is összefogott az ellenzék az őszi önkormányzati választásra: mind a 20 városi választókörzetben közös jelölt indul a Fidesszel szemben. Azonban, mint kiderült az összefogásban csak az MSZP, a Jobbik, a Momentum, a Párbeszéd és az LMP vesz részt, a DK nem - írta meg a 168 óra.

Az Összefogás Szegedért azonban ma arról adott hírt, hogy a DK is beállt az ellenzéki együttműködés mögé, nem indítanak külön jelölteket ott, ahol már van egy esélyes ellenzéki jelölt – szúrta ki az Index.

„A civilek és demokratikus pártok szövetsége örömmel fogadta a DK csatlakozási szándékát, aminek köszönhetően immár hétre bővült a Botka Lászlót és programját támogató szervezetek száma. Az összefogás a Demokratikus Koalíció érkezésével a teljes ellenzéki palettát lefedi, ami tovább növeli a szövetség sikeres szereplésének az esélyét az őszi önkormányzati választáson” – áll a közleményben.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.