A Fidesz is megszavazta az orosz agressziót elítélő nyilatkozatot az EP-ben

  • narancs.hu
  • 2022. március 1.

Belpol

A szöveg alapján le kellene állítani Paks 2-t és ki kellene utasítani az orosz beruházási bankot Budapestről.

Kedd délután nagy többséggel fogadta el az Európai Parlament az Ukrajna elleni orosz agressziót elítélő nyilatkozatot. 

A szöveget 637 képviselő támogatta, csak 13-an szavaztak ellene, 26-an tartózkodtak.

A Fidesz jelen lévő EP-képviselői is igennel szavaztak a nyilatkozatra, ami annyiban érdekes, hogy az többek között a magyar ellenzék által is követelt szankciókat szorgalmaz.

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szerint a parlament például "felhívja a tagállamokat, hogy szüntessenek be az Oroszországgal a nukleáris területen folytatott minden együttműködést, különösen a Roszatommal és leányvállalataival való együttműködést, így az Oroszországgal a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség keretében folytatott együttműködést, valamint szüntessék meg vagy vonják vissza a Roszatom valamennyi leányvállalatának működési engedélyét."

Ez rímel arra, hogy az ellenzék a Paks 2 projekt azonnali leállítására szólította fel a kormányt. A kormány eddig nem mutatkozott nyitottnak erre (a rezsicsökkentéssel érveltek), a fideszes képviselők most mégis megszavazták ezt a pontot is.

Az EP a nyilatkozatban továbbá "azt kéri, hogy haladéktalanul tiltsák be az orosz ellenőrzés alatt álló alapok és bankok, például a Nemzetközi Beruházási Bank unióbeli működését."

A Nemzetközi Beruházási Bank Budapesten működik, az ellenzék csak "orosz kémbankként" szokta emlegetni, és a kitiltását követeli. Ma este tüntetnek is ezért. 

A kormány eddig ebben az ügyben sem adott komoly jelzést, de a Fidesz képviselői a bank kitiltására is igent mondtak ma.

Az EP nyilatkozatának jogi következménye egyébként nincs, viszont komoly szimbolikus súlya van.

Frissítés: Deutsch Tamás Facebook-bejegyzésében később azt állította, hogy Ujhelyi István hazudott, mert bár a Fidesz tényleg megszavazta a határozat egészét, a részenkénti szavazásnál a Paks 2-re vonatkozó résznek ellene szavazott, és általában sem támogatta azokat a részeket, amik a magyar ellátásbiztonságot veszélyeztetik. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.