Újabb kormánypárti honatya céghálózata után nyomoz az ügyészség!

  • narancs.hu
  • 2017. október 26.

Belpol

Polt Péter elszólta magát.

Az LMP szerint Polt Péter legfőbb ügyész olyan tartalmú választ adott egy parlamenti írásbeli kérdésükre, amelyből kiderül, hogy a fideszes Simonka György mellett másik kormánypárti parlamenti képviselő, Varga Gábor céghálózata ügyében is tart a nyomozás.

Hadházy Ákos, az ellenzéki párt társelnöke csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a két politikus családi céghálózataiban elképesztő azonosságok, összefonódások vannak, ami szerinte egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a parlamenti képviselők „segítenek egymásnak a lopásban”.
Az LMP társelnöke kiemelte, hogy a Simonka Györgyhöz és Varga Gáborhoz köthető cégek egymástól több száz kilométerre működnek, azok mégis több esetben mintha tükörképei lennének egymásnak, illetve akár kereszttulajdonlással is összeérnek.
Hadházy szerint a két kormánypárti képviselő tucatnyi társaságot és alapítványt hozott létre nagyrészt családtagjaikon keresztül, amelyekkel százmillió forintos nagyságrendben hívtak le uniós pénzeket. Így többször előfordult, hogy az egyik ilyen cég a hálózat egy másik tagját támogatta szabálytalanul végzett közbeszerzésekkel.

Emellett a projektek hasznossága is minimum megkérdőjelezhető – tette hozzá az ellenzéki politikus, aki példaként említette, hogy szerinte két, Varga Gáborhoz köthető kft. is felvett 40-40 millió forint támogatást ugyanarra a bikácsi nyúltelepre.

(MTI)

Zárt rendszer – A NER típusterméke: a Simonka-univerzum

Irányított Facebook-kommentelők, rokonok az érdekkörbe tartozó cégekben és alapítványban. Az utóbbi több mint 3 milliárd forint uniós támogatást kaszált 2015-ben, és az alapítványtól aztán jócskán kaptak megbízást a Simonka-univerzum cégei. „Az EU nem azért adja a fejlesztési forrásokat, hogy abból néhány, a felső tízezerhez tartozó nagyvállalkozó kitömje a zsebét a csatlósai segítségével!”

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.