Gyurcsány szerint még egy-két ciklus, és kialakul a Fidesz váltópártja a baloldalon

  • narancs.hu
  • 2017. október 25.

Belpol

2018-ban se közös listát, se közös miniszterelnök-jelöltet nem szeretne az MSZP-vel.

Az atv.hu kérdezte Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét a szocialista Bárándy Gergely kijelentéséről, miszerint „a konzervatív jobboldallal szemben ki kell alakulnia egy baloldali váltópártnak, mindegy, hogy MSZP-nek hívják vagy máshogy”.

„Ahogy a jobboldalon is lett – nyilván más okok miatt –, úgy lassabban és bonyolultabban, de ezen oldal demokratikus erőinek is az egységesülés lesz a sorsa” – mondta Gyurcsány Ferenc. De azt is egyértelműsítette, „ez nem egy 2018-as választások előtti program, nem egy-két ciklust kell gondolni. Ez a jövőről szól. Lazán, ellentmondásosan, de erre megy a világ”.

Gyurcsány azt is megerősítette, jelenleg az egyéni választókerületekről akarnak az MSZP-vel megállapodni, nem közös listáról és nem miniszterelnök-jelöltről.

Ez azért érdekes, mert a napokban a B1 blog arról számolt be, hogy Balázs Péter, a Bajnai-kormány külügyminisztere vetődött fel lehetséges ellenzéki miniszterelnök-jelöltként. Balázs Péter tagadta, hogy bármelyik párt megkereste volna, a Hír Tv-ben ugyanakkor azt mondta, egy „megfelelő csapatban” ő is szívesen vállalna valamilyen szerepet.

Balázs Péter bizonyos feltételek mellett vállalná a miniszterelnök-jelöltséget

Vállalná a miniszterelnök-jelöltséget Balázs Péter egy választási szövetség vagy párt élén, amelyben olyan emberek vannak, akikkel érdemes és lehet dolgozni. A volt külügyminiszter erről Egyenesen című műsorunkban beszélt. Azt mondta: az ellenzéki politikusoknak ki kellene békülniük egymással, és létrehozni egy olyan egységkormányt, amely valóban leváltaná a zuhanórepülésben lévő mostani kormányzatot.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.