A II. kerület MSZP-s polgármesterét is megzsarolta az Angyal ügyvédje

  • narancs.hu
  • 2019. december 9.

Belpol

Már rendőrségi nyomozás is zajlik.

Ahogyan arról a mai nap korábban beszámoltunk, Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója azt mondta az ATV reggeli műsorában, hogy őt zsarolta meg az Angyal ügyvédje, és tudja is ki az, de nem nevezte meg.

Molnár Zsoltot zsarolta meg az Angyal ügyvédje

Milliós összegeket kért tőle az elkövető. Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója az ATV-ben hétfő reggel azt mondta, nincs eltitkolt lakása, nem drogozott soha, nem vett részt szexpartikon, de őt akarták megzsarolni - írja az Index. A politikus elmondta, a műsor után egyenesen a rendőrségre megy feljelentést tenni, és azt is hozzátette: név szerint tudja, hogy ki akarta megzsarolni, de ezt nyilvánosan nem árulta el.

Őrsi Gergely, a II. kerület októberben megválasztott polgármesterét is megzsarolta az Angyal ügyvédje blog – értesült a 24.hu. Az MSZP-s képviselő nem árult el részleteket, ugyanis az a rendőrségi nyomozást akadályozná. Annyit elárult, hogy őt személyesen nem keresték meg, hanem Molnár Zsolton és egy másik személyen keresztül zsarolták meg. Őrsi egy Facebook-videót is közzétett.

 

„Különböző csatornákon keresztül arról jutottak el hozzánk hírek, hogy lejáratási kísérletet terveznek, amennyiben nem teljesítem a zsarolók követeléseit. A zsarolók célja többek között az is, hogy a kerület közéletének javítása és valódi problémák elhárítása helyett valótlanságok tisztázásával teljenek a napok. Persze nem ért váratlanul, hogy az október 13-án kapott nagyarányú felhatalmazás az ilyen jellegű politikai eszközök felbukkanását is magával hozhatja, de bevallom, az őszintén meglepett, hogy két hónap sem telik el az első ilyen próbálkozásig.

Szeretném világossá tenni: soha semmilyen zsarolási kísérletnek nem fogok engedni. Hamis lejáratások helyett, a kerület valódi problémáival foglalkozom, ezzel bíztak meg a választók.
Innentől ez egy rendőrségi ügy, munkájukat mindenben segítem és én is teszem a dolgomat polgármesterként” – írja a polgármester.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.