A két nagy akkumulátorgyártó óriás beszállítója lesz a Vácra érkező dél-koreai cég

Belpol

A Samsung SDI-nek és az SK Innovationnek is beszállít a Vácra települő Nice LMS Hungary Kft., így már két ázsiai, részben akkumulátorokkal foglalkozó társaság is a város ipari parkjába települ. Az önkormányzatot nem értesítették a fejlesztésről, amihez súlyos százmilliókat adott a kormány. Folytatódik a Dunakanyar környékének iparosítása, eközben – a jelek szerint – egy közeli, de igen jelentős infrastrukturális projekt lassan halad. 

A gödi Samsung SDI mellett a komáromi SK Innovation beszállítója is lesz a Nice LMS Hungary Kft., ami Vácon valósít meg 5,2 milliárdos zöldmezős beruházást. Mindehhez a kormány 467 millió forint támogatást ad – derítette ki a Narancs.hu. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közelmúltban jelentette be, hogy a dél-koreai Nice LMS akkumulátoripari beszállítócég új üzemet és ezzel hatvan munkahelyet hoz létre Vácon. Mint mondta, a legtöbb beruházás – 2019 és 2021 után – jó eséllyel idén is Dél-Koreából érkezik majd Magyarországra. A váci lesz az első európai gyára a gödöllői székhelyű Nice LMS-nek, amely Dél-Koreán kívül jelenleg csak Vietnámban és Kínában rendelkezik ilyen érdekeltséggel. 

Ennek kapcsán fordultunk a vállalathoz, hogy megtudjuk a beruházás és a további működés részleteit. Szabó Andrea, a cég munkatársa arról tájékoztatott, hogy Vácon présüzemet létesítenek, és a terveik szerint 2023 tavaszán megkezdik a próbagyártásokat.

„A Samsung SDI mellett az SK Innovation beszállítói is leszünk”

– fogalmazott, ami azt jelenti, hogy a két Magyarországon működő dél-koreai akkumulátor mamuttvállalattal együttműködésben dolgoznak majd a jövőben. (A Samsung SDI 390 milliárd forintból bővíti Gödön a gyárát, az SK Innovation pedig 681 milliárdból a Fejér megyei Iváncsán.) A Nice LMS Hungary Kft. présüzemet létesít, ahol Szabó állítása szerint nem fognak veszélyes anyagokkal dolgozni, nem is tárolnak ilyeneket. „Ha valaki utánanéz a NICE LMS cégcsoportnak, láthatja, hogy Koreában egy új technológiát is kifejlesztett a környezettudatosság védelmében” – írta. 

Az önkormányzat mit sem sejtett

Matkovich Ilona, Vác polgármestere a bejelentést követő napokban arról írt a Facebookon, hogy a városvezetés a sajtóból értesült a Nice LMS Hungary Kft. helyi beruházásáról. „Természetesen hétfőn tájékoztatás kérek a külügyminisztériumtól és az országgyűlési képviselőnktől arról, hol lesz a pontos helyszín és milyen környezeti hatásokkal jár majd a termelés” – írta. Megkerestük az önkormányzatot, de addig nem akartak állást foglalni a kérdésben, amíg nem kapnak az érintettekről felvilágosítást; úgy tudjuk, hogy az egyeztetések megszervezése elkezdődött. 

A mostani eset azért is érdekes, mert tavaly októberben a kínai hátterű CECZ cégcsoport jelent meg a Vácon azzal a szándékkal, hogy egy raktárkomplexumot fejlesszen 27 milliárd forintból. A vállalat egyik üzeme a gödi Samsungnak fog termékeket rendszerezni, illetve, mint kiderítettük, bevásárolta magát a váci Toperini Ipari Parkba, ahol egyébként az általa vezényelt beruházás megvalósul. 

Nos, a Nice LMS Hungary Kft. is a Toperini Ipari Park területén belül valósítja meg a beruházását, amire áprilisban kapta meg az építési engedélyt a Pest Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályától; egészen pontosan aluminíum préselő üzem, raktár, tűzivíz- és csapadékvíz tároló építését engedélyezték a társaságnak. 

Letöltöttük az ingatlan tulajdoni lapját, amiből kiderül, hogy a Nice LMS Hungary Kft. a 2,8 hektáros ingatlant a CECZ cégcsoporthoz tartozó, CECZ Logistic Park Management Kft.-től vásárolta meg. Ennek a történet egészét nézve nincs különösebb jelentősége, de újabb jele annak, hogy a kínai hátterű cég befolyással bír az ipari parkot érintő ügyekben. (Kerestük a kínai hátterű cégcsoportot, de nem kaptunk megkeresésünkre választ.) 

Az építésügyi hatóság oldalán megtekintettük az elkészült terveket, köztük a látványterveket, így fog kinézni az üzem. (Csak érdekességképpen jegyezzük meg, a tervekből kiderül, hogy még a gyár generál tervezését is ázsiai cégre bízták, méghozzá a japán Takenaka Europe-ra.) 

 
Nice LMS Hungary Kft. váci üzeméről készült látványtervek
Építésügyi Hatóság Adatbázisa
 

De miért érdekes mindez? Jön egy újabb vállalat Vácra, munkahelyeket teremt, adót fog fizetni, mi ezzel a baj? Természetesen az új cég megjelenésének vannak pozitív vonzatai, de azt is látni kell, hogy

a Dunakanyar régióban masszív iparosítás zajlik, aminek központjában a gödi Samsung SDI áll.

A cég közvetlen közelében ipari-innovációs fejlesztési területet jelöltek ki (a vállalat környezeti és társadalmi hatásairól még a múlt év végén foglalkozott részletesen a Magyar Narancs). 

Azt nemrégiben derítette ki az Átlátszó, hogy a gödi kutak vizében akkumulátorgyártáshoz is használt mérgező oldószert találtak, áprilisban pedig arról számoltunk be, hogy a váci déli vízbázis – a Chinoin által elszennyezett, majd lezárt – kútjait a gödi gyár vízigényének ellátása miatt újra kell nyitni. De a váci Duna-híd sem tud megépülni ott, ahol eredetileg tervezték (a többség számára kedvező Vác és Sződliget között), mert a Samsung miatt egy bekötőutat lejjebb építettek meg; ehelyett arról megy a vita, hogy a váci belvárosban épülhet meg a Duna két partját összekötő átkelő. (Kerestük a Samsung SDI-t, de nem kaptunk a cégtől választ.) 

Egy szó mint száz, a Samsung SDI terjeszkedésének jelentős hatása van a térségre. Vonzza a beszállítókat, ami folyamatos bizonytalanságot hordoz magában. Nem tudni például azt sem, hogy a forgalomra milyen hatással lesz, ha a váci ipari parkban elszaporodnak a gyárak. Nem mellesleg mielőtt kiderült, hogy a CECZ beruházást valósít meg az ipari parkban, a kormány jó előre nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek nyilvánította a fejlesztést, magyarul nem kell egyeztetnie a cégnek a részletekről az önkormányzattal. Az sem világos, hogy ez most a NICE LMS Hungary Kft., és az esetleges további érkezők beruházásaira is érvényes-e. 

Mindenesetre Szabó Andrea tájékoztatása szerint a Nice LMS Hungary Kft. bízik benne, hogy a váci polgármesteri hivatallal jó kapcsolatot tudnak kialakítani.

„Természetesen minden kérdésükre nyitottak vagyunk”

– fogalmazott. Hozzátette, remélik, a váci és környékbeli lakosok örömmel csatlakoznak az LMS csapatához, részükre modern könyezetben versenyképes béreket ajánlanak. (Egyébként januárban a CECZ cégcsoport vezetősége is egyeztetett az önkormányzattal.) 

A térségben fut még egy jelentős projekt, ami a következő években meghatározó lehet; mintegy 2 milliárd forintot különítettek el egy Dunakeszin létesülő vasúti rakodóterminál terveire, ami összefügg a gödi ipari-innovációs fejlesztési területtel, azaz a szükséges nyersanyag és termékek ezen a vonalon érkezhetnek a gyárba. 

A beruházással kapcsolatban tavaly június óta több információt nem közölt a kormány; a projekt gazdája, a Nemzeti Ifrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) megkeresésünkre azt írta, a „vasúti rakodó terminál létrehozásának előkészítési feladatai a forrásbiztosítást követően a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésével kezdődhetnek meg. E tanulmány vizsgálja majd a projekt lehetséges műszaki megoldásait, kitérve többek között a fenntartási és az üzemeltetési modell kidolgozására, költség- és időkalkuláció elkészítésére.

A beruházás forrásigényéről a továbbtervezendő változat kiválasztása után, az engedélyezési és tendertervek ismeretében adható becslés.” 

Ez már a második alkalom, hogy érdeklődtünk a NIF-nél a beruházást illetően, és de konkrétumokat nélkülöző választ kaptunk. Elképzelhető, hogy a gazdasági helyzet tükrében jelenleg nem prioritás a terminál megvalósítása, és emiatt halad lassan a projekt. 

Korábban a kormány akkumulátorpiari nagyhatalmi törekvéseivel is részletesen foglalkozott lapunk. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.