A főváros az Alkotmánybírósághoz fordul, amiért a kormány elvett budapesti tereket

Belpol

Karácsony Gergely szerint ez az önkormányzati autonómia semmibevétele.

A Fővárosi Önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordul a fővárostól elvett terek ügyében - közölte Karácsony Gergely a Facebook-oldalán.

Ezzel a főpolgármester arra reagált, hogy az Országgyűlés által ma elfogadott, a 2023-as költségvetés megalapozását tartalmazó törvénycsomag részeként elvették a fővárostól a Podmaniczky Frigyes teret, a Vörösmarty teret és a Széchenyi István teret (és a csatlakozó József Attila utcát).

E budapesti közterületeknek korábban a fővárosi önkormányzatot terhelő üzemeltetési, kezelési, fenntartási és fejlesztési, valamint ellenőrzési közfeladatai és hatáskörei az V. kerületi önkormányzathoz kerültek.

A főpolgármester azt írta: "a döntéssel szemben előzetesen mind a Pénzügyminisztérium, mind az Igazságügyi Minisztérium, mind a Belügyminisztérium masszív alkotmányossági aggályokat fogalmazott meg, eredménytelenül".

Karácsony Gergely közölte: a Fővárosi Önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordul "az önkormányzati autonómia semmibevétele miatt". Emellett a bíróságon pert indítanak a tulajdonelvonásért az alaptörvény szerint járó kártalanítás érdekében - tette hozzá.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.