A kormány kivizsgáltatja, nem fér-e be mégis több dolgozó a Kúria új épületébe

  • narancs.hu
  • 2023. december 30.

Belpol

A dolgozókat a környékbeli hivatalokban szórnák szét, de mér reménykednek, hogy találnak valahol plusz helyet.

A kormány egyik idei utolsó határozatában arra szólította fel az ügyben illetékeseket, hogy vizsgálják meg, hol lehetne elhelyezni az Igazságügyi Palota rekonstrukciója után az oda költöző Kúria azon munkatársait, akik nem férnek el az új helyükön – írja a a Telex a Magyar Közlöny alapján.

A 1621/2023. (XII. 29.) Korm. határozat alapján a Kúria több szervezeti egységének se lenne helye a Kossuth tér északkeleti sarkában álló egykori Néprajzi Múzeum, az Igazságügyi Palota rekonstrukciója után a legfelsőbb bíróság új székhelyén.

A kormány tehát a környező állami tulajdonú ingatlanokban keresne helyet a Kúria dolgozóinak, de emellett megkérte a gazdaságfejlesztési minisztert és az Országgyűlés Hivatalának főigazgatóját, hogy vizsgálják meg az áttervezés lehetőségét is, hátha mégis lehetne még emelni az épületben az egy négyzetméterre eső dolgozók számát.

A határozatban a kormány Lázár János építési és közlekedési minisztert bízta meg azzal, hogy leltározza a rekonstrukció során az épületből kikerült műtárgyakat.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.