A kormány nem fogadja el Norvégia "diktátumát"

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 4.

Belpol

Jogi lépéseket tesznek. 

"Magyarország nem fogadja el Norvégia diktátumát, a két ország közötti megállapodás szerint konszenzussal kell kijelölni a Norvég Alap forrásait elosztó szervezetet" - írja közleményében a Miniszterelnökség, miután ma kiderült, a norvég fél értelmezésében Magyarország végleg elvesztette a Norvég Alap 2014-2021-es ciklusában nekünk járó 77 milliárd forintot, mert nem sikerült megállapodni arról, ki kezelje a körülbelül 4 milliárdos civil alaprészt.

"Hét pályázóból Magyarország a Soros György által támogatott Ökotárson kívül bárkit hajlandó volt elfogadni, Norvégia viszont ragaszkodott a Soros-szervezethez és olyan nemzetközileg is elismert pályázókat zárt ki, mint például a Magyar Vöröskereszt" - állítja a Miniszterelnökség. A Norvég Alap előző ciklusában az Ökotárs kezelte Magyarországon a civil pénzeket, de a 2014-es választás után a kormány célkeresztjébe került, pénzügyi visszaélésekkel vádolták a szervezetet, ebből azonban semmit sem sikerült bizonyítani.

A miniszterelnökség szerint Norvégia az alap visszatartásával "megsérti az EGT tagságból származó kötelezettségeit, ezért a kormány jogi lépéseket fog tenni. A kormány az ezzel kapcsolatos feladatokról nyilvános határozatot fogadott el. Magyarország rögzíti, hogy Norvégia a magyar piaci hozzáférésért 77 milliárd forinttal tartozik Magyarországnak."

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Két lábon, négy lábon, két keréken és kenuval – majd' kétezer embert vonzott idén a tolnai dombok túrája

Három éve még csak ötszázan, idén május második hétvégéjén már közel kétezren vettek részt a Völgységben rendezett Tolnai Zöldút elnevezésű teljesítménytúrán. A résztvevőket – túrázókat, kerékpárosokat, lovasokat és evezősöket – az útvonalon fekvő falvak civil egyesületeinek tagjai a pihenőpontokon a jó hangulaton kívül házi süteményekkel várták. Hagyomány teremtődött, be lehet írni a túranaptárba jövő május elejét.

A bűn nyomora és a nyomor bűne Vadkeleten

Hogy milyen nyomor vezethet el a bűnhöz, amelyben csak némi élelmet vagy egy fél minimálbért sikerül zsákmányolni? Kik az áldozatok és miért hallgatnak? A leszakadó kistérségek sajnos kiváló terepet jelentenek, hogy egy pillantást vessünk a kétségbeejtő helyzetre.