A kormány politikusa szerint Jakab Ferenc csak riogat

  • narancs.hu
  • 2020. október 2.

Belpol

Orbán Balázs szerint a virológusnak nincs igaza, a számok stabilizálódnak. Mire ezt elmondta, a friss adatok már 1300 feletti új fertőzöttről szóltak.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese volt az ATV Start című műsorában beszélt péntek reggel.

A kormány poltikusa miután kifejtette véleményét a magyar kormány és az EP kapcsolatáról, a koronavírus-járvány második hullámáról is beszélt.

Elmondta, hogy a járvány hazai kezelésével minden rendben: az egészségügy szükséges átalakítását már tavasszal elvégeztek; majd nyáron megkérdezték az embereket, hogy hogyan kellene védekezni. A nemzeti konzultáció alapján a magyarok többsége az ország működőképességének fenntartását támogatja.

A miniszterhelyettes kifejtette, mit gondol Jakab Ferenc virológus azon kijelentésével kapcsolatban, amely szerint ha nem tesztelnek többet, akkor elszabadulhat a járvány. Kijelentette, hogy ilyen fajta riogatások az első hullámmal kapcsolatban is voltak. Orbán Balász szerint a számok stabilizálódtak, ráadásul szerinte Magyarország háromszor annyit tesztet végez el, mint a WHO protokoll. "Nemzetközi összehasonlításban nem állunk rosszul, folyamatosan tesztelünk és arra is van lehetőség, hogy ha orvosilag nem indokolt, ott is van lehetőség tesztelni" – tette hozzá.

Orbán Balázs szerint a magyar hatóságok nem elengedték a fertőzést, hanem a távolságtartást és a maszkhasználatot szigorúan betartatják. Kihangsúlyozta, hogy igenis van elég teszt és tesztkapacitás az országban.

Emellett hozzátetten, hogy a kormány  szerint is béremelésre szükség van az egészségügyben, és "magas szintű tárgyalás várható a kormány és a Kamara között".

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”