A kormány rendeletben rögzíti, hogy Norvégia tartozik Magyarországnak

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 6.

Belpol

Sőt, tájékoztatják majd az Európai Unió intézményeit is a Norvég Királyság magatartásáról.

A pénteki Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányrendelet, mely szerint a magyar kormány meghallgatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter helyzetértékelését a Norvég Királysággal folytatott egyeztetések előrehaladásáról a Norvég Alap Magyarországnak járó források kapcsán. 

Ezek után megállapította, hogy a Norvég Királyság megszegi az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban vállalt kötelezettségeit, mert "rosszhiszemű eljárása miatt neki felróhatóan mindeddig nem került sor a 2014–2021-es támogatási időszakban a Magyarországnak járó 214,6 millió euró támogatás kifizetésére."

Vagyis a kormány rögzíti, hogy

 a 2014–2021-es támogatási időszakra nézve a Norvég Királyság tartozik Magyarországnak.

Ezek után pedig felhívja

  • az igazságügyi minisztert, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel együttműködve "a Norvég Királyság magatartásáról tájékoztassa az Európai Unió intézményeit",
  • az igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja meg, miként lehet "Magyarország igényét a Norvég Alapból járó támogatások kapcsán jogi és egyéb úton érvényesíteni",
  • a külgazdasági és külügyminisztert, az innovációért és technológiáért felelős minisztert, valamint a pénzügyminisztert a "Magyarország és a Norvég Királyság közötti gazdasági kapcsolatok átfogó felülvizsgálatára",
  • valamint a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy "az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térségben részes más tagállamok (Norvég Királyság, Liechtensteini Hercegség, Izland) közötti jövőbeli együttműködésről szóló tárgyalás során európai uniós szinten is fokozottan érvényesítse a jogos magyar igényeket".

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.